Élete első világbajnokságán szerepelt az elmúlt héten Simon Tege, Szófiában. A román válogatott színeiben mindössze hárman szereztek indulási jogot a bulgáriai ifjúsági cselgáncs vb-re. Az idén Balkán-bajnoki bronzérmes, de korábban Európa Kupa győzelmet is elkönyvelő 17 éves céhes városi sportolót sajnos már az első mérkőzésén megállították, így a nagyszerű képességű, sokra hivatott versenyző helyezés nélkül zárt az U18-as mezőny 60 kilogrammos súlycsoportjában 51 induló között.
„Több odafigyeléssel talán többet is ki lehetett volna hozni ebből a világbajnokságból.
– értékelt edzője, Veres László, hozzáfűzve, hogy nemzetközi színtéren további két Európa Kupa-viadal vár tanítványára, aki jövőre már az U20-asok között szerepel.
A szófiai vb-n egyébként rendkívül népes mezőny tette tiszteletét, 71 ország 551 dzsúdósa lépett tatamira, és a posztszovjet államok domináltak. Némileg váratlanul Üzbegisztán szerezte meg az éremtáblázat első helyét, öt arany- és két bronzéremmel, megelőzve a nemzetközi szövetség (IJF) színeiben szereplő oroszokat (4, 0, 3) és Brazíliát (2, 1, 2), míg Japánnak (1, 3, 1) ezúttal a csak negyedik hely jutott.
A céhes városi cselgáncsozók szeptember 20-án kezdik az új versenyidényt, a csapat egyik része a paksi Atom Kupán, a másik pedig a nagyszebeni Temeraru Kupán lép tatamira.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!