A Crusaders hét végén az Ilfov megyei Bufteán mérkőzött meg a Bukaresti Warriors együttesével, és szoros összecsapáson 17–12-re győzött. A kisdöntőben a temesváriak 17–7-re verték a Marosvásárhelyi Szörnyeket.
Korábban a marosvásárhelyi együttes az alapszakaszban elszenvedett négy vereségével az ötödik, utolsó helyen fejezte be az idényt, csakhogy a bajnokság elődöntőjében erőszakos magatartás miatt kizárták a címvédő Bukaresti Rebels csapatát, amely a pályán elveszítette a fővárosi rivális, Warriors elleni csatát.
Ennek a döntésnek köszönhetően a Monsters kisdöntőt játszhatott a harmadik helyért, azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és szezonbeli ötödik meccsén is vesztesen hagyta el a pályát.
A hazai amatőr bajnokságot először 2010-ben rendezték meg, az első két kiadás kupáját a Bukaresti Warriors hódította el, majd a Kolozsvári Crusaders duplázott (2012, 2013). Ezt követően háromszor egymás után a Bukaresti Rebels diadalmaskodott.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!