Hirdetés

Verstappené az első rajtkocka Austinban

Az összetettben is vezető Verstappen indul az élről
Fotó: Facebook/MaxVerstappen

MTI
2021. október 24., 11:46

Az összetettben élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíja szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Austinban.

MTI
2021. október 24., 11:46

A 24 éves pilótának ez az idei kilencedik, és pályafutása 12. pole pozíciója.

Hirdetés

Verstappen mellől legnagyobb ellenfele, a világbajnoki pontversenyben hatpontos hátránnyal második, címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője startolhat, míg a harmadik rajtkockát a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez foglalja majd el.

Hamilton csapattársának, Valtteri Bottasnak a versenyautójában a Mercedes istálló a hétvége előtt kicserélte a hibridmotor belsőégésű részét, ezért a finn versenyző a szabályok értelmében öthelyes rajtbüntetést kapott, így – mivel negyedik lett az időmérő edzésen – a futamot majd a kilencedik pozícióból kezdheti meg.

A versenyhétvége előtt a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel Aston Martinjában motorelemeket kellett cserélni, így a rutinos pilóta az ezzel járó büntetés eredményeként csak a mezőny végéről rajtolhat majd. Ugyanígy járt George Russell, a Williams brit, valamint Fernando Alonso, az Alpine kétszeres világbajnok spanyol versenyzője.

Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap 22 órakor rajtol.

Amerikai Nagydíj, a rajtsorrend:
1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
4. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
5. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes), Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
6. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine), Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
7. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
8. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), Mick Schumacher (német, Haas)
9. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas), Sebastian Vettel (német, Red Bull)
10. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine), George Russell (brit, Williams)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!