A holland vb-címvédő mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez lett a második, míg a Mercedesszel remekül versenyző brit George Russell a harmadik. Verstappen a mostani sikerével hat ponttal vezet Leclerc előtt a vb-pontversenyben.
A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc nagy küzdelemben megtartotta az első helyet Verstappennel szemben, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) viszont pocsék rajtot vett, ketten is elmentek mellette, s visszaesett ötödiknek. Közben a negyedik kanyarban Kevin Magnussen (Haas) ütközött Lewis Hamiltonnal (Mercedes), aki defektet kapott, így visszacsúszott a mezőny végére és a boxba kellett hajtania kerékcserére.
Az ötödik körben Leclerc, Verstappen, Russell sorrendben száguldottak a versenyzők a dobogós pozíciókban, négy körrel később viszont Verstappen kicsúszott, ezzel Leclerc előnye csaknem 10 másodpercesre nőtt az élen. Másodikként Russell, harmadikként Pérez száguldott, mögéjük tudott visszatérni a pályára Verstappen.
Kisvártatva Verstappen megelőzte Pérezt és Russell üldözésébe kezdett, majd ők ketten egyszerre, a 14. körben hajtottak be a boxba friss gumikért. Pérez a 18., Leclerc pedig a 22. körben kapott új abroncsokat, és a monacói simán megőrizte vezető helyét. Mögötte Russell és Verstappen száguldott, a holland vb-címvédő pedig bár gyorsabb volt, mégsem tudta a célegyenesben megelőzni brit riválisát, ugyanis problémája volt az állítható hátsó szárny kinyitásával.
Leclerc versenyautója a 27. körben hirtelen lelassult, a műszaki hiba miatt a monacóinak az élről kellett feladnia a viadalt. Verstappen a boxba hajtott új gumikért, a vezetést átvevő Russellt pedig Pérez támadta, s két körrel később magabiztosan meg is előzte.
Russellt a 37. körben kerékcserére hívta a Mercedes, így Verstappen átvette a brittől a második helyet, majd az élre állt, miután Pérez is a boxban járt és friss abroncsokat kapott. Verstappen utolsó kerékcseréjét a 45. körre időzítette a Red Bull, ezzel ismét Pérez vezetett, Verstappen második volt, mert Russell elé tért vissza a mezőnybe.
A hajrá kezdetén Verstappen a frissebb gumikkal simán átvette a vezetést Péreztől, és végül magabiztosan diadalmaskodott. A rajt után nehéz helyzetbe kerülő versenyzők közül Sainz negyedik, Hamilton pedig ötödik lett.
A világbajnokság a jövő hétvégén Monacóban folytatódik.
A végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 308,424 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:37:20.475 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 13.072 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 32.927 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 45.208 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 54.534 mp h.
6. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 59.976 mp h.
7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:15.397 perc h.
8. Lando Norris (brit, McLaren) 1:23.235 p h.
9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Pérez (1:24.108 perc, 55. kör)
pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 16 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 110 pont
2. Leclerc 104
3. Pérez 85
4. Russell 74
5. Sainz 65
6. Hamilton 46
7. Norris 39
8. Bottas 38
9. Ocon 30
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 15
11. Cunoda 11
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 11
13. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6
14. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 4
15. Alonso 4
16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3
17. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 2
18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Red Bull 195 pont
2. Ferrari 169
3. Mercedes 120
4. McLaren 50
5. Alfa Romeo 39
6. Alpine 34
7. Alpha Tauri 17
8. Haas 15
9. Aston Martin 6
10. Williams 3
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!