Hirdetés

Verstappen a tizedik helyről rajtolva nyert a Hungaroringen

A holland pilóta első diadala a Magyar Nagydíjon
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2022. július 31., 18:15

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.

MTI
2022. július 31., 18:15

Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát. A holland pilóta pályafutása 28. futamgyőzelmét aratta, ezzel a háromszoros világbajnok brit Jackie Stewartot megelőzve immár egyedül áll az örökranglista nyolcadik helyén.

Második helyen a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton végzett, míg harmadikként a másik Mercedesszel pole pozícióból rajtoló George Russell zárt. A vb-pontversenyben második monacói Charles Leclerc (Ferrari) csapata rossz taktikájának is köszönhetően csak hatodik lett, így Verstappen előnye 80 pont az összetettben.

Hirdetés

A futam borús időben, hideg aszfalton és nagy szélben kezdődött: utóbbival kapcsolatban a verseny előtt nyilatkozó csapatfőnökök mindegyike hangsúlyozta, az idei autóknak kifejezetten előnytelen, ha nincs szélcsend, így senki nem számított könnyű futamra. A startra telt ház, 290 ezer néző előtt került sor.

A rajtot az élmezőny jelentős többsége jól kapta el, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) az első kanyarban megtámadta Russellt, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadiknak Leclerc sorolt be, miközben a hetedik pozícióból startoló Hamilton az első kör végén már ötödik volt. A negyedik helyért nagy csata indult Lando Norris (McLaren) és Hamilton között, miközben megérkezett rájuk Verstappen is, aki a 10. körre már hatodik volt úgy. Két körrel később Norrist mindkét világbajnok megelőzte.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az élen Russell 2.3 másodperces előnyre tett szert Sainzcal szemben, ez azonban rohamosan csökkenni kezdett, amikor a brit versenyző Mercedesén "fogyni kezdtek" a lágy gumik. Russell a 17. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Sainz is új gumikat kapott, de az ő cseréje lassúra sikerült a Ferrari stábjának. Közben Verstappen is a boxban járt, majd következett Hamilton, valamint a 22. körben Leclerc. Utóbbi a kerékcseréjét követően Russell mögé, de Sainz elé tért vissza a pályára, negyedikként pedig már Verstappen száguldott, megelőzve Hamiltont.

A 27. körre a szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc ledolgozta hátrányát az élen haladó brittel szemben, majd egy körrel később előzéssel is megpróbálkozott, ezt azonban Russell még visszaverte. A 30. körben ugyanez volt a forgatókönyv, ekkor viszont a célegyenes végén az olasz istálló monacói pilótája nagyon rövidet fékezett, és elment brit riválisa mellett. Russell aztán Sainzcal szemben volt kénytelen védeni a második helyét, majd a 39. körben behívták a boxba újabb kerékcserére, ugyanekkor az élről kiállva Leclerc is friss abroncsokat kapott. Az időközben ugyancsak kerékcserén járt Verstappen mindkettejüket megelőzte, ugyanis a brit és a monacói is mögé tért vissza a pályára. A holland címvédő aztán hibázott az utolsó előtti kanyarban, megpördült, és Leclerc lehagyta, Russell pedig üldözni kezdte.

•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az élen közben Sainz száguldott, őt négy másodperc lemaradással követte Hamilton. A brit sztár gyorsabb volt a spanyolnál, és várható volt, hogy támadni tudja majd, miközben Verstappen újfent utolérte és megelőzte Leclerc-t a harmadik helyért. A 47. körben Sainzot kerékcserére hívta a Ferrari, melynek szerelői ismét lassan dolgoztak, így a spanyol csak ötödiknek tért vissza a pályára. Az élre Hamilton került, mögötte a nála egyértelműen gyorsabb Verstappen száguldott, míg a harmadik helyért Russell harcolt Leclerc-rel. Az 52. körben Hamiltont hívták be a boxba kerékcserére, így Verstappen átvette a vezetést, aztán a kemény keverékű gumikkal nagyon szenvedő Leclerc autójára a Ferrari lágy abroncsokat rakott, de így a monacói visszacsúszott a mezőnyben.

Tizenöt körrel a leintés előtt Verstappen, Russell, Sainz volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, aztán Hamilton, Pérez és Leclerc következett. Hamilton a lágy gumikkal a mezőny leggyorsabbja volt, így esélye nyílt a második pozíció megszerzéséért küzdeni, miközben Verstappen sikerét semmi nem veszélyeztette. Hamilton hamarosan megelőzte Sainzot, majd öt körrel a futam vége előtt feljött másodiknak, így a Mercedes istálló sorozatban másodszor ünnepelhetett kettős dobogót.

A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!