Hirdetés

Veretlenül végzett a középszakasz élén a GYHK

Fotó: Vaduva István/GYHK

2020. február 18., 22:15

Három góllal nyert a Gyergyói Hoki Klub a Schiller-Vasas ellen kedden este. A két csapat számára ezzel zárult az Erste Liga középszakasza. A GYHK várja, hogy ki fogja kiválasztani a negyeddöntőben.

2020. február 18., 22:15

A piros-fehérek úgy játszottak, ahogy egy már biztosan továbbjutó csapathoz illik: nem erőltették túl a játékot, de az ellenfelet sem engedték kibontakozni. Amikor pedig alkalom nyílt erre, látványos akciókat hoztak össze a támadó harmadban, szórakoztatva a közönséget is.

A GYHK számára az igazán lényeges az volt, hogy ne fáradjanak ki túlságosan a szerdai, Brassói Corona elleni romániai bajnoki előtt, míg a vendégek számára azért volt fontos a meccs, mert ez volt a szezonjuk utolsó mérkőzése, és szerették volna bebiztosítani azt, hogy elkerülhetik az Erste Liga utolsó helyét.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A gyergyóiak stabil védekezése ellen azonban nem volt ellenszerük, és Cooke ismét hibátlan volt. Az első gólt Péter lőtte a pálya közepén kiugorva és a kapust kicselezve az első harmad derekán. A másodikat Csergő szerezte a 33. percben, épp, mikor egy emberelőny után kiegészült a vendégcsapat. A gólt a hivatalos statisztika előbb Péternek, aztán Ferencz-Csibinek adta, de igazából Csergő volt az, aki Tóth ketrecébe talált.

Hirdetés

Ezt követően láthatóan mindkét fél elkönyvelte magában, hogy ez már így marad, a gyergyóiak nyernek, és különösebb izgalmak nélkül teltek a percek, Cooke-nak, és Tóthnak is volt dolga, de nagy bravúrokra nem volt szükségük. A végeredményt szintén Csergő állította be az utolsó percben egy Pesztunov-Vorobjev passzjáték végén.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A GYHK a veretlenül letudott középszakasz után várja, hogy ki fogja ellenfélül választani az Erste Liga negyeddöntőjében. Senkinek nem lenne könnyű ellenük, összeállt a játékuk.

A folytatás még nem ismert, de annyi bizonyos már, hogy szerdán este 18.30-tól újra hazai jégen játszanak a gyergyóiak. A romániai bajnokság alapszakaszában a Brassói Corona lesz az ellenfél Gyergyószentmiklóson.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Gyergyói Hoki Klub–Schiller-Vasas 3–0 (1–0, 1–0, 1–0).
Gólszerzők: Péter Zsolt (11.), Csergő Hunor (33. és 60.).
Kapura lövések: 41–25.
Kiállításpercek: 10–16.

 

Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, alsóház
M GY GYH VH V GK P
1. Gyergyói Hoki Klub 8 6 2 0 0 28–9 26
2. Újpesti TE 8 5 0 1 2 36–24 22
3. Fehérvári Titánok 8 3 1 1 3 24–23 14
4. Schiller-Vasas HC 8 1 1 1 5 14–29 6
5. Hokiklub Budapest 8 1 0 1 6 21–38 5

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!