Hirdetés

Vereséggel zárta az évet a GYHK

Jól tartotta magát a GYHK, az utolsó felvonás döntött
Fotó: Brassói Corona

2019. december 30., 21:29

Brassóban, a Corona vendégeként lépett pályára a Gyergyói Hoki Klub hétfőn este. A közönség gólparádét, tizenhárom találatot láthatott, de a végeredménynek nem nagyon örülhettek a piros-fehérek szurkolói, az ellenfél 8–5-re nyerte az évzáró mérkőzést.

2019. december 30., 21:29

Egy-egy emberelőny maradt ki a mérkőzés elején mindkét oldalon, majd a GYHK kezdte a gólok sorozatát. Raszulov és Sára összjátékából a honosított orosz hátvéd volt eredményes.

Hirdetés

A 10. percben a szezont még Gyergyószentmiklóson kezdő Zagidullin ismét bemutatta azt, ami a ligában már többször sikerült neki: a kapu mögül visszakanyarodva lőtt lacrosse gólt. Két perc múlva ismét az ő botjáról került a korong a gyergyói kapuba és ezzel vette át a vezetést a Cenk alatti gárda.

A sérüléséből visszatért Csergő egyenlített 2–2-re, de az első játékrészt mégis a kék-sárgák nyerték, Fowlie találata révén.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

A második harmadban Gliga góljával először vezetett kettővel a Corona, de innen még sikerült visszakapaszkodnia a GYHK-nak: újra Csergő, majd Góga is bevette Polc ketrecét.

Az adok-kapokból azonban megint a brassóiak jöttek ki jobban, Gajdó rögtön a következő akcióból visszavette a hazaiaknak a vezetést.

A gólgyártás a harmadik harmadban sem lassult, Tranca és Fowlie háromgólosra növelte a különbséget és lényegében el is döntötték a találkozót. Két perccel a vége előtt Vorobjev faragott a hátrányból, és Malcolm Cameron Ruczujt is lehozta, de közelebb férkőzni már nem sikerült, Brown üres kapus góljával alakult ki a 8–5-ös végeredmény.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

A GYHK tehát vereséggel zárta az évet, de nincs idő sokat rágódni ezen: január 3-án az Újpest, 5-én a Schiller-Vasas, 6-án a Ferencváros otthonában lépnek pályára.

Erste Liga és romániai jégkorongbajnokság:

Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 8–5 (3–2, 2–2, 3–1).
Gólszerzők: Albert Zagidullin (10., és 12. perc), Cody Fowlie (18. és 50.), Roberto Gliga (26.), Gajdó Tamás (30.), Daniel Trancă (47.), Jared Brown (60.), illetve Timur Raszulov (6.), Csergő Hunor (17., 28.), Góga Attila (30.), Pavel Vorobjev (59.).
Kapura lövések: 43–36.
Kiállításpercek: 14–4.

Erste Liga, 2019–2020-as idény, 14. hét
2019. 12. 26., 18:30 Csíkszeredai Sportklub Brassói Corona 6–4
2019. 12. 26., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Újpesti TE 3–9
2019. 12. 26., 19:30 Debreceni EAC Fehérvári Titánok 8–5
2019. 12. 27., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Csíkszeredai Sportklub 1–5
2019. 12. 28., 18:30 Brassói Corona Schiller-Vasas HC 7–2
2019. 12. 28., 18:30 Fehérvári Titánok Hokiklub Budapest 1–3
2019. 12. 28., 19:00 FTC-Telekom Újpesti TE 6–5
2019. 12. 29., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Schiller-Vasas HC 3–1
2019. 12. 29., 19:30 Debreceni EAC Dunaújvárosi Acélbikák 3–1
2019. 12. 30., 18:30 Brassói Corona Gyergyói Hoki Klub 8–5
2019. 12. 30., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák FTC-Telekom 1–6
2019. 12. 30., 19:00 Újpesti TE Fehérvári Titánok 5–2
2019. 12. 30., 19:00 Hokiklub Budapest Debreceni EAC 1–5

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!