Az ISK-VSK Antarest az alapszakasz eredménye alapján a 13-18. helyekért játszó hattagú csoportba sorolták be. Vasárnap délelőtt a Bukaresti ABC Leii volt az első ellenfelük a szárhegyi csarnokban.
Az első két negyedet elrontották Magusarék, a félidő után már hiába volt szoros a küzdelem, a vereséget már nem lehetett elkerülni.
„Egy elég nehéz mérkőzésre számítottunk, de úgy gondolom, annyira nem volt verhetetlen a két légióssal felálló Bukarest. Az elején könnyű dobásaink maradtak ki, majd sietni próbáltak a fiúk elhamarkodott dobások jellemezték a játékunkat.
Hiába védekeztünk jól, frusztrált lett a társaság. Ezért láthatott a nagyérdemű egy nagyon ideges csapatot. Meg kell tanulniuk a fiúknak türelmesnek lenni, nem elsietni a dobásokat. Kell kontrollálniuk az érzelmeiket, mert az idegesség az még inkább ki nem kényszerített hibákat fog szülni. Ez egy tanuló szezon, de szerintem, mondom türelmetlenül én is, hogy elég sok tanulópénzt fizettünk be az idén” – értékelt Kercsó Zoltán edző.
Férfi kosárlabda Liga I, helyosztó kör:
Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares–Bukaresti ABC Leii 59–79 (9–17, 13–19, 20–23, 17–20).
A gyergyói csapat pontszerzői: László Tamás 16, Lokodi Mátyás 11, Csillag Előd 10, Vladimir Arnaut és Raoul Olariu 6-6, Matevz Magusar 3, Bálint Attila Lánárt Arthur, Kocsis Csongor 2-2, Antal Mátyás 1.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!