Hirdetés

Vereséget szenvedett az Inter és a Kereszthegy is

Többször is vezettek a remeteiek, de a pontszerzés ezúttal sem sikerült
Fotó: Portik Csaba

2017. október 29., 21:21

A rangsorelső kolozsváriakat látta vendégül az Inter Gyergyó szombaton délután, vasárnap pedig a Bukovina Vîcov látogatott Remetére a teremlabdarúgó 2. Liga 6. fordulójában. Mindkét találkozó bővelkedett a gólokban, a pontokat azonban nem sikerült otthon tartani.

2017. október 29., 21:21

Jól kezdte a mérkőzést az Inter Gyergyó, s már az elején meg tudta szerezni a vezetést. Igaz, nem tartott sokáig az öröm, a Clujana perceken belül válaszolni tudott. Mindkét oldalon ostromolták a kapukat a támadók, maradtak ki helyzetek szép számmal, gólt pedig a gyergyói teremfocisok szereztek.

Egymás után kétszer vették be a kolozsváriak kapuját.

Hirdetés

Úgy tűnt, ha nagy nehézségek árán is, de le lehet győzni a tavaly még első osztályban szerepelt csapatot. Ekkor azonban gyorsított játékán a kolozsvári gárda, kihasználta a gyergyói védők kisebb hibáit, s egymást követően rúgták a gólokat.

A félidő vége előtt megfordították az eredményt, így 4–3-as vendégvezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején az Inter mintha csak az öltözőben maradt volna, a Clujana pedig csak akkor jött bele igazán. A félidő első perceiben kétszer találtak be a gyergyói kapuba. Ismét a vészkapusos taktikához nyúlt ifj. Nagy Zsolt, de nem sokra futotta csapata erejéből.

A mérkőzés végéig még két hazai és három vendégtalálat született, így elvitték Szárhegyről a pontokat a kolozsváriak.

Váratnak magukra a remetei pontok

Vasárnap délután a Bukovina Vîcov együttesét látta vendégül a Remetei Kereszthegy. A teltházas meccs elején a csapat játékos-edzője, Adrian Doltea kétszer is betalált, aztán a sorra kimaradt további nagy helyzetek megbosszulták magukat.

A Bukovina gyors ellentámadásai hamar meghozták az egyenlítést. Ez azonban nem törte meg a remeteiek játékát, Nagy Dénes találatával ismét visszavették a vezetést. A vendégek azonban, kihasználva a remeteiek védekezési hibáit, ismét egyenlítettek, majd ők kerültek előnybe a félidő végére.

Ezen a találkozón is 4–3-as vendégvezetést jegyeztek a szünetben.

A második félidőben mindkét oldalon csattogtak a kapufák, gólt pedig ismét Doltea tudott szerezni, szám szerint hármat. Hiába a sokgólos hazai vezetés és a remetei kapus, Nagy Zsombor remek formája, a vendégek folyamatosan faragtak hátrányukból, s a vége előtt néhány perccel át is vették a vezetést. Ezúttal sajnos véglegesen. Nem sikerült újabb találatot elérjen a remetei csapat, a vendégek viszont még egy góllal növelték előnyüket, így nem jött össze a pontszerzés a Kereszthegynek.

Visszacsúszott az Inter

Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei alapján egy helyet esett vissza az Inter Gyergyó a bajnoki rangsorban, így a 8-ik pozícióból várja a folytatást, a remetei csapat pedig továbbra is a tabella legalján tanyázik pont nélkül. Az első helyeken az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Kolozsvári Clujana és a Brassói Colțea osztoznak, a harmadik helyen pedig a Kézdivásárhelyi KSE van. Utóbbi együttes nagy csatát vívott vasárnap este a Fortius Buzăuval. Végül a hazai háromszékiek egy góllal legyőzték a Cenk alatti gárdát.

Az interesek a következő hét végén Vîcovba utaznak, a Kereszthegy pedig Segesváron lép pályára a bajnokság hetedik fordulójában, a kézdivásárhelyieket pedig a listavezető Kolozsvári Clujana fogadja.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 6. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Kolozsvári Clujana 5–9 (3–4),
a gyergyói csapat gólszerzői: Țepeș Andrei 2, Gergely Róbert, Cioată Flavius és Péter András 1–1 gól.

Remetei Kereszthegy–Bukovina Vîcov 6–8 (3–4),
a remetei csapat gólszerzői: Doltea Adrian 5, Nagy Dénes 1.

További eredmények:
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Dévai West 17–0 (8–0)
Nagyváradi Dinamo Leonardo–Brassói Colțea 1–5 (0–3)
Kézdivásárhelyi KSE–Fortius Buzău 4–3 (2–3)
Luceafărul Buzău–Segesvári Pro Tineret – nem rendezték meg.

Ranglista:
1. Kolozsvár 18 pont (53–22-es gólkülönbség)
2. Brassó 18 (44–17)
3. Kézdivásárhely 15 (41–23)
4. Futsal Ceahlăul 9 (40–28)
5. Fortius 9 (27–19)
6. Déva 9 (22–40) 
7. Luceafărul 6 (19–30/-1 meccs)
8. Inter Gyergyó 6 (23–35)
9. Nagyvárad 4 (22–34)
10. Vîcov 3 (37–34)
11. Segesvár 1 (12–32/-1 meccs)
12. Kereszthegy 0 (21–47).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!