Bár a listavezető csíkiak támadtak többet a mérkőzésen, a védekezésre berendezkedő és ellentámadásokkal próbálkozó házigazdák akarata érvényesült. Az első gólt az Imperial lőtte, de a házigazdák egy szerencsés találattal egyenlítettek.
Támadtak a csíkiak, de két eladott labdából újabb két gólt lőttek a hazaiak, és szünetben 3–1-re vezettek. A második félidőben nagy nyomást gyakorolt a csíki gárda a házigazdákra, és 3–3-ra egyenlítettek. Ezt egy újabb hazai, szögletrúgás utáni gól követte (4–3).
A csíkiak a mérkőzés utolsó részében az egyenlítés reményében kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a pályára,
de nem volt szerencséjük, a Bukovina kétszer is labdát szerzett, és gólt lőtt az üresen maradt csíki kapuba (6–3). Erre a vendégek csak egyszer tudtak válaszolni.
Kudarca ellenére az Imperial Wet továbbra is vezeti a ranglistát, igaz már osztozkodik a Brassói Colțeával, mely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A csíkszeredai együttes a következő fordulóban (április 30.) a Temesvári Informatica második számú csapatát fogadja.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 16. forduló:
Bukovina Vîcov–Csíkszeredai Imperial Wet 6–4 (3–1),
a vendégcsapat gólszerzői: Tankó Levente 2, Balog Zsolt és Szabó Zsolt 1–1.
A forduló további eredményei:
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Luceafărul Buzău 7–4 (3–2),
Gyergyószentmiklósi Inter–Segesvári Pro Tineret 8–3 (2–0),
Brassói Colțea–Fortius Buzău 9–3 (6–0)
Temesvári Informatica II.–Brassói Blue Angel 10–2 (7–0).
A 11. fordulóból elhalasztott Temesvári Informatica II. csapata–Bukovina Vîcov mérkőzés, illetve a 15. fordulóból elnapolt Luceafărul Buzău–Brassói Colțea találkozó pótlásáról még nincs döntés.
Ranglista:
1. Csíkszeredai Imperial Wet 39 pont (16 meccs)
2. Brassói Colțea 39 (15)
3. Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 33 (16)
4. Bucovina Vîcov 24 (15)
5. Temesvári Informatica II. 23 (15)
6. Luceafărul Buzău 22 (15)
7. Fortius Buzău 20 (16)
8. Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 18 (16)
9. Segesvári Pro Tineret 13 (16)
10. Keresztényfalvi Blue Angel 0 (16).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!