Miután március végén lezárult az Európai Játékok selejtezősorozata, a versenyek szempontjából kisebb szünet következett a székely teqballosok számára, de természetesen az edzésekkel nem álltak le, hiszen az Egyesült Államokban kiemelten fontos torna vár rájuk. Gyakorlatilag a Miamiban zajló megmérettetéssel megkezdik a felkészülést a június 20. és július 2. között megrendezésre kerülő krakkói Európai Játékokra, amely előtt még májusban és júniusban is lesz két amerikai verseny Los Angelesben.
Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor kedden este utaztak Bukarestbe, majd párizsi átszállással repülnek Miamiba, ahová szerdán este érkeznek meg. Csütörtökön labdás edzést tartanak a helyszínen, majd pénteken a vegyespárosok küzdelmeivel kezdődik a verseny, szombaton a férfi párosok következnek, a döntőket pedig vasárnap rendezik, ezeket élőben közvetíti a Teq TV Youtube-csatornája. Az első két versenynapon teremben zajlanak a mérkőzések, az éremcsatákat pedig a tengerpaton, Miami Beach-en rendezik.
Az amerikai tornákon a szokásoknak megfelelően kizárólag páros versenyeket tartanak. A férfi párosok világranglistáján negyedik helyezett Ilyés-Györgydeák duó első kiemelt lesz Miamiban, de Ilyés Szabolcs csapatvezető elmondása szerint a mezőnyt ismerve ez szinte semmit nem számít, hiszen nagyon kiegyenlítődtek az erőviszonyok, öt-hat olyan erős páros van, akik között bármi megtörténhet a végjátékban.
Megjegyezte, hogy mivel az amerikai tornával párhuzamosan Magyarországon szervezik az országos bajnokság első fordulóját, ami egyben világbajnoki kvalifikáció is, így néhány magyarországi kiemelt versenyző nem lesz ott az Egyesült Államokban, viszont így is kemény verseny elé néznek, hiszen a világelithez tartozó francia, brazil, amerikai és lengyel válogatott versenyzők képviseltetik magukat.
– közölte a céljukról Ilyés Szabolcs.
A székely teqballosok vegyespárosban is érdekeltek lesznek, Györgydeák Apor társa a Góbék Teqball Team testvérklubja, a budapesti Phoenix Teqball Academy egyik kiemelt játékosa, Kota Gabriella lesz, míg Ilyés Szabolcs partnere az amerikai Sarah Medina lett volna, aki azonban magánéleti okok miatt kénytelen volt visszamondani a részvételt, viszont az utolsó pillanatban sikerült egy másik amerikai teqballozót találni Erica Seidman személyében.
„Mindkettőnknek teljesen új felállás lesz vegyesben, mert bár Györgydeák és Kota ismerik egymást, de még nem játszottak együtt, viszont Apor mellett Kota is a világelithez tartozik, és reméljük, hogy a négyes döntőbe oda tudnak érni” – mutatott rá Ilyés Szabolcs. Hozzátette, az amerikai társával, ha sikerül a megfelelő taktikát kitalálni, akkor eredményesek lehetnek, a céljuk mindenképpen a csoportból való kijutás, majd az egyenes kieséses szakaszban kiderül, hogy milyen erősségű ellenfelet kapnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!