A román válogatott Eduard Grosu győzelmével ért véget Bukarestben a 2020-as Román Kerékpáros Körverseny, amelynek utolsó versenynapján az első szakaszon is diadalmaskodó Andrea Guardini ért célba elsőként.
A versenyzők 18 kört tettek meg a román főváros utcáin kialakított pályán. A sárga trikós Eduard Grosu második helyen végzett a Giotti Victoria – Savini Due kerékpárosa után, míg a harmadik helyet a lengyel Szymon Krawczyk szerezte meg a CCC Development Teamtől.
Grosu már a verseny első szakaszától vezetett összetettben, és a román válogatott két szakaszgyőzelmének is köszönhetően biztosította be első helyét. Bár klubkötelezettségei miatt nem szándékozott befejezni a versenyt, eredeti terveit felborítva végül az utolsó két etapon is elindult.
Grosu a Román Körverseny történetében a 28. hazai győztes. Legutóbb 2018-ban a chișinăui születésű Serghei Țvetcov nyert meg a viadalt a román versenyzők közül.
Grosut a német Nikodemus Höller (Bike Aid) követte össztettben, Szymon Krawczyk pedig a harmadik helyen zárt. A fiatal lengyel kerékpáros a legjobb U23-asnak járó fehér trikót vihette haza.
A sprinterek különversenyét (piros trikó) a kazah Matvej Nyikityin (Vino Astana Motors), a hegyimenőkét (zöld trikó) pedig utóbbi honfi- és csapattársa, Alekszandr Ovszianyikov nyerte. A legjobb hazainak járó kék trikó Grosut illette meg.
A csapatok közül a Bike Aid vitte a prímet, a csíkszeredai Team Novák az ötödik helyen végzett a versenyt befejező tíz együttesből.
A Team Novákból Sano Simeone a 13., Szentpéteri András a 21., Rózsa Balázs a 29., Orosz Gergő a 36., míg Novák Károly Eduárd a a 45. helyen zárta versenyt.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!