Tizenkét együttes nevezett be a csapatversenyre, és több mint 50 játékos játszott rendszeresen. A 2016 őszétől 2017 nyaráig tartó idényben a részt vevő csapatok oda-vissza rendszerben mindenkivel két-két mérkőzést játszottak. A végső sorrend: 1. Lacto (Incze Levente, Tamás-Nagy Jenő, Karda Ervin, Pui Dániel, Szakáli Csaba), 2. Mars (Orosz Attila, Bíró Attila, Farkas Lóránt, Keresztes Árpád, Borbély Károly), 3. Nagymama (Fazakas Gergely, Vitos István, Nyisztor József, Sass Imre, Fancsali Kálmán). További részt vevő csapatok: Autonet, Sógorok, Krypton, Turbó Csigák, Partnerek, Verejték, Teachers, Vénusz és Nagytaták.
Következett a háromtagú csapatbajnokság, amelyre szintén 12 csapat nevezett be, az első helyen a Lacto, a másodikon a Nagymama, a harmadik helyen pedig a Sógorok végeztek. További részt vevő csapatok: Autonet, Krypton, Nimbusz, Mars, Partnerek, Verejték, Three Stars, Teachers és Vénusz.
Zárásként az egyéni bajnokságot bonyolították le, ezen 24-en vettek részt. A végeredmény: 1. Kiss János, 2. Miklós Imre, 3. Sass Imre és Tamás-Nagy Jenő, 5–8. Gheorghe Crăciun, László Levente, Csurulya Gyula és Szántó Lajos.
Másfél hónap szünet következik a magtári pingpongéletben, a következő bajnokság szeptemberben kezdődik – közölték Incze Levente és Tamás Károly szervezők.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!