A lengyel főváros, Varsó ad otthont a Grappling European Open idei kiírásának, amelyet a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rendez. A grappling a küzdősportok egyik gyorsan fejlődő ága, amely az álló- és földharc elemeit ötvözi, ütéseket és rúgásokat azonban nem engedélyez. A sportágban a versenyzők különböző feszítésekkel, fojtásokkal és leszorításokkal próbálják feladásra kényszeríteni ellenfelüket, vagy pontokat gyűjteni.
A European Open az egyik legfontosabb nemzetközi megmérettetésnek számít a sportágban, hiszen a versenyzők erős mezőnyben tesztelhetik tudásukat, értékes tapasztalatot és ranglistapontokat gyűjthetnek. Az esemény az elmúlt években egyre nagyobb presztízsre tett szert, így számos ország legjobbjai érkeznek Lengyelországba.
A mezőnyben ott lesz a sepsiszentgyörgyi Toró Ákos is, aki a magyar válogatott tagjaként indul a felnőtt férfiak 77 kilogrammos súlycsoportjában. A háromszéki sportoló izgatottan várja az újabb nemzetközi kihívást.
„Igazából mindig izgatottan várok mindenféle megmérettetést. Örvendek neki, hogy egyre nagyobb versenyeken is bizonyíthatok. Egy komoly derbire számítok, ahol szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes” – fogalmazott a Székely Sportnak.
Toró ugyanakkor nem titkolja azt sem, hogy elsődlegesen nem a tapasztalatszerzés a célja Lengyelországban.
– árulta el a háromszéki sportoló.
Elmondása szerint a siker egyik kulcsa a folyamatos munka. Elárulta, hogy nála gyakorlatilag nincs igazi holtszezon, egész évben magas intenzitással készül és mindig készen áll a következő kihívásra.
„Hogy hogyan zajlott a tréningem erre a versenyre? Az igazság az, hogy folyamatosan felkészülésben vagyok, sosem engedem el magam. Napi több kemény edzésem van. Ha egy dolgot kellene kiemelni... az elmúlt időszakban többet dolgoztunk a hátrányos helyzetekből való kimenéseken” – mutatott rá Toró.
A nemzetközi versenyek nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly terhet jelentenek, Ákos szerint a kettő szorosan összefügg.
A varsói viadal ugyanakkor nem az első nemzetközi tapasztalata lesz. Tavaly nyáron a Balkán-bajnokságon már letette névjegyét, ahol ezüstérmet szerzett saját kategóriájában.
„Nem ez lesz az első nemzetközi versenyem, volt már részem ilyesmiben, így már tudom, hogy mire számíthatok. Tavaly sikerült szereznem egy ezüstérmet a Balkán-bajnokságon, az ott gyűjtött tapasztalataimat pedig itt is felfogom használni a 77 kg-os kategóriában” – magyarázta.
Külön érdekesség, hogy Toró Ákos magyar színekben lép majd szőnyegre Lengyelországban.
„A magyar válogatott tagja vagyok, ami rendkívül büszkeséggel tölt el. Nagyon jó érzés, hogy én képviselhetem Székelyföldet ezeken a viadalokon, ez nagyon sokat jelent nekem és nagy erőt ad.” Hozzátette, hogy komoly bizonyítási cél vezérli majd Varsóban.
– mutatott rá Toró.
A European Open után sem lesz sok ideje pihenni. A versenynaptárban már ott szerepel a következő nagy kihívás is.
„A következő versenyem július 18-án lesz Kézdivásárhelyen, ahol én vívom a főmeccset. Hatalmas csatára kell számítani, mint mindig, amikor ketrecbe lépek.” A sportoló hozzátette, hogy bízik abban, hogy minél többen szurkolnak majd neki a helyszínen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!