A nagyszabású versenyen húsz klub képviseletében több mint száz csapat vett részt. Az erős mezőnyben a Claudia Balint által felkészített marosvásárhelyi evezősök kiválóan, várakozáson felül teljesítettek, hiszen egy ezüst- és három bronzérmet, illetve egy negyedik és egy ötödik helyezést szereztek.
A legjobb eredménynek számító ezüstérmet a román válogatott keretéhez tartozó Constantin Cristian Hîrgău érte el
a felnőttek között a 6000 méteres egyéni versenyszámban, ahol a házigazda Temesvári CSM sportolója, Alexandru Danciu előzte meg.
A marosvásárhelyi klub kormányos négyese Paul Covrig, Andrei Oltean, Rad Dorin, Faluvégi Szilárd és Vlad Barta összeállításban a felnőtteknél és az ifjúságiaknál is a harmadik helyen ért célba. A harmadik bronzérmet az ifjúsági 1-es korosztály egyéni megmérettetésén Paul Covrig szerezte, aki így háromszor állhatott dobogóra.
Noha nem lett érmes, de szintén jó teljesítményt nyújtott Viorel Incănzan, aki a felnőtteknél egyéniben negyedik helyen végzett, illetve az Ancuța Ungurean és Alexandra Gorea alkotta ifjúsági páros, amely az ötödik helyen fejezte be a versenyt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!