Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettese kérdésünkre elmondta, hogy a 14 órakor bekövetkezett balesetben egy csíkszeredai sofőr haszongépjárművével nem adott elsőbbséget az ugyancsak csíkszeredai által vezetett terepjárónak, és az oldalból nekiütközött.
Utóbbi jármű utasa, az 55 éves, bukaresti B. I. könnyebb sérüléseket szenvedett.
Egyik sofőr sem volt ittas állapotban, az ügyben pedig gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítanak kivizsgálást – közölte Incze.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!