Bogyor Dávid Sepsiszentgyörgyön született, ott nevelkedett, viszont nem ez volt az első sportág, amelyben kipróbálta magát, azonban az ökölvívás volt az egyetlen, ahol igazán önmagára lelt és úgy érezte, sikerülhet kiteljesednie.
„Kiskoromban több, mint egy évet jártam focizni, azonban úgy gondoltam nem köt le igazán. Családbarátok ajánlották még 2021-ben, hogy menjek el bokszolni, vegyek részt egy edzésen és majd az alapján döntsem el, mit szeretnék. Őszintén szólva az elején semmilyen sikerre nem számítottam, mégis megtörtént” – mesélte a fiatal ökölvívó.
Elmondása szerint nem a sikerek motiválták, egyszerűen szeretett volna kibújni a félénk kisgyerek bőréből és önbizalmat szerezni.
„Eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy ez a sportág nem csak mentálisan tesz erősebbé, hanem tiszteletre és alázatra sarkall. Megtanít arra, hogy bízz magadban és a képességeidben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy végül így döntöttem és kipróbáltam magam a boksz világában, sok mindennel gazdagodtam ezáltal” – folytatta.
Kezdetben Sepsiszentgyörgyön járt edzésekre, ahol Szőcs Dénes tanította meg az alapokra és ő indította el a siker útján.
– beszélt korábbi mesteréről.
Nem csak Szőcs Dénes látott benne potenciált, hanem az Erdélyi GODAKO Ökölvívó Sportklub is, amely meg is kereste a fiatal sportolót és remek lehetőséget ajánlott neki.
„Az edzéseimet egy ideje már Gyergyószentmiklóson folytatom Huszár Árpád vezetőedző tanítványaként, ezért iskolát is váltottam és már nem a szüleimmel élek. Mindenképpen a sportra szeretnék összpontosítani, minél nagyobb fejlődést elérni, ezért bentlakásban lakok, a siker érdekében áldozatokat kell hozni” – hívta fel a figyelmet.
Amióta leigazolt sportoló, több rangos eseményen volt érdekelt: Utánpótlás Magyar Kupa, Tatárdomb Kupa, Olimpiai Reménységek Kupája, Március Kupa, Székelyrégió Kupa, Erdélyi Kupa, Drakula Kupa.
Kétszer is részt vett a magyar bajnokságon, ahol mindkétszer ő bizonyult a legjobbnak, valamint ott volt az Európa-bajnokságon is.
„Nagyon sokat köszönhetek a GODAKO Sportklubnak, rengeteg versenyre és bajnokságra jutottam el a segítségükkel. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ott lehettem az Európa-bajnokságon, amiről korábban álmodni sem mertem volna. Önmagamhoz képest mindig a legjobb formámat próbálom nyújtani.
– mondta.
Tizenöt éves kora ellenére céltudatosan építi a karrierjét, megvannak a tervei, hogy mihez szeretne kezdeni a jövőben.
„A közeljövőt nézve szeretnék minél több tapasztalatot szerezni és minél többet fejlődni, ehhez pedig minden adott, mivel úgy érzem, egy profi csapat áll mögöttem, minőségi edzőkkel és társakkal, akiknek hálás vagyok és mindent megteszek annak érdekében, hogy büszkék lehessenek rám. Természetesen szeretnék az ökölvívás világában maradni felnőttként is, bekerülni egy sportegyetemre és majd edzőként dolgozni” – vázolta terveit.
Elmondása szerint egyetlen percet sem bánt meg, amit az ökölvívásra fordított, és mindenkit arra buzdít, hogy merjen kipróbálni új dolgokat.
„Az eddigi sikereimet azoknak köszönhetem, akik nem sajnáltak energiát fektetni a fejlődésembe, valamint a családomnak, barátaimnak, akik mindvégig mellettem álltak és mai napig támogatnak. Lassan három év tapasztalat van mögöttem, ha valaki úgy dönt, hogy bokszolni szeretne, akkor készüljön fel, hogy szükség lesz alázatos, kitartó és szorgalmas munkára. Ha ez a három dolog adott, akkor egyenes út vezet a sikerhez, csak türelmesnek kell lenni” – foglalta össze Bogyor Dávid.
A fiatal ökölvívó hozzátette azt is, hogy habár a siker nem mindig garantált, meg kell tanulni veszíteni és felállni, mert csak így lehet igazán sikeressé válni. Fontos, hogy az ökölvívás egy olyan sportág, ahol fizikailag és lélekben is százszázalékban jelen kell lenni és mindig ki kell hozd magadból a maximumot. Bogyor Dávid jelenleg is gőzerővel készül a következő versenyére, amire Huszár Árpád vezetőedző készíti fel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!