A világranglistán 41. magyar játékos öt meccslabdát is elszalasztott, és ő maga is öt mérkőzéslabdát hárított a maratoni, több mint négy órát tartott találkozón a 89. helyen álló rivális ellen.
Fucsovics hiába került gyorsan szettelőnybe, az olasz egyenlített, sőt fordított is, de a nyíregyházi sportoló nem esett össze, döntő játszmára mentette az összecsapást. Az utolsó szett csak a rendkívül hosszú rövidítésben dőlt el, ahol Fucsovics 6-4-nél egy pontra volt a győzelemtől, de nem tudta lezárni a mérkőzést, majd ezután 13-13-ig fej-fej mellett haladtak, akkor Seppi jutott meccslabdához, és ő élt a lehetőséggel.
Előzőleg a világranglistán 152. helyezett Gálfi Dalma két játszmában kikapott a 30. helyen kiemelt horvát Petra Martictól az első körben, így mindkét magyar búcsúzott egyesben a versenytől.
Sorana Cârstea sikerrel vette az első fordulót, három szettben győzte le az orosz Veronika Kudermetovát, így a korábban továbbjutott Simona Halep mellett két román teniszező lesz érdekelt az US Open második körében.
US Open, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
férfiak:
Andreas Seppi (olasz)-Fucsovics Márton 2:6, 7:5, 6:4, 2:6, 7:6 (15-13)
nők:
Petra Martic (horvát, 30.)-Gálfi Dalma 6:3, 6:2
Sorana Cârstea-Veronika Kudermetova 7:6 (7-5), 3:6, 6:0
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!