Romeo Lupașcu tanítványa országos bajnoknak vallhatja magát az ifjúsági 3-as korosztályban. A buzăui megmérettetésen nyolc mérkőzéséből hatot megnyert, és bár az elődöntő és a döntő csoportban két szoros vereséget szenvedett a másodikként végzett kézdivásárhelyi Mike Borókával szemben. Mégis megtartotta első helyét, mivel a verseny során jobb mérleggel rendelkezett a nyert és a vesztett szettek arányát tekintve.
A harmadik helyen a Marosludasi Mureșul játékosa, Andreea Teglaș végzett, aki ezzel ismét bronzérmet szerzett, akárcsak az országos bajnokságon. Ugyancsak a 12 évesek között bejutott az élmezőnybe a Marosvásárhelyi ISK két másik versenyzője, Adorjáni Csilla és Maria Grif, akik a kilencedik, illetve a tizenkettedik helyen zártak, viszont Weisz Zsófia és Labancz Dániel korán kiestek.
A délkelet-romániai településen lebonyolított verseny válogatónak számított a román serdülő csapat számára, amely augusztusban részt vesz a franciaországi Strasbourgban megrendezendő Európa-bajnokságon. Ungvári Evelin folyamatosan jó teljesítményt nyújt a belföldi megmérettetéseken, így már korábban bebiztosította helyét a válogatott keretében.
A Tavasz Kupán elért győzelme előtt Ungvári Evelin a besztercei Ioana Sîngeorzan oldalán a harmadik helyet szerezte meg a Temesvár melletti Dumbrăvițán zajlott serdülők országos bajnokságának páros versenyében. Az ISK sportolója egyéniben is játszott, ahol miután kvalifikálta magát a főtáblára, a második körben búcsúzott. A marosvásárhelyi klub másik versenyzője, Cezara Boeriu szintén a főtáblára jutást követően esett ki.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!