Hirdetés

Újraválasztották a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség román elnökét

Marius Vizer 2007 óta tölti be a nemzetközi szövetség elnöki pozícióját
Fotó: IJF - International Judo Federation/Facebook

MTI
2021. június 03., 16:03

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) budapesti tisztújító kongresszusán a küldöttek újraválasztották elnöknek a 2007 óta hivatalban lévő Marius L. Vizert.

MTI
2021. június 03., 16:03

A budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetség a koronavírus-járvány miatt „hibrid” kongresszust rendezett, először fordult elő a szervezet történetében, hogy a küldöttek egy része nem a helyszínen, hanem az online térben követte figyelemmel a történteket.

Hirdetés

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a budapesti IJF-közgyűlésen Marius L. Vizert ellenjelölt és ellenszavazat nélkül választották újra.

Az elnök bejelentette: új fejlesztési ciklust indít, amely a sportágat új magasságok felé tereli.

„Öröm volt veletek ennyi éven át békében, barátságban és egységben dolgozni, ezek a stabil fejlődés pillérei. Megtisztelő volt az is, amilyen fegyelem, tisztelet és hűség jellemezte a judo fejlesztéséért tevékenykedőket.

Már eddig is sikerült emelnünk a judo színvonalát, megosztanunk világszerte az értékeit, és a jövőben is együtt fogunk nagy eredményeket elérni” – idézte őt a közlemény.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folytatott kiemelkedő együttműködésnek köszönhetően a tokiói olimpián és az azt követő játékokon már a csapatversenyre is sor kerül, és ebben a menekültek csapata is részt vehet.

Növeltük médiaértékünket és expozíciónkat.

Amikor 2009-ben elindult az IJF World Judo Tour, rengeteg kihívással kellett szembenéznünk, de mindegyiket le tudtuk győzni, mert egységesek voltunk és továbbra is azok leszünk. Mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértünk.

Úgy gondolom, hogy az egység, a bizalom és a szolidaritás révén a judót a következő szintre emelhetjük, mától kezdve ezen dolgozunk” – ígérte.

Marius L. Vizer 1995 és 2001 között a román sportági szövetség elnöke volt, majd 2000 és 2007 között hét éven át vezette az európai szövetséget. 2007 óta az IJF elnöke, akkor a dél-koreai Pak Jong Szungot váltotta, ötödik ciklusát kezdheti meg így a sportág legmagasabb pozíciójában.

A nemzetközi szövetség tisztújító kongresszusa után szombat délután kerül sor a világbajnokság sorsolására, vasárnap pedig indulhatnak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában.

Az idei felnőtt világbajnokság jövő vasárnapig tart.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!