Hazai környezetben hódította el a bajnoki címet a marosvásárhelyi csapat, amely az első helyen végzett az olimpiai méretű uszodában múlt hétvégén rendezett döntő tornán, megelőzve a Nagyváradi Crișul és a Bukaresti CSS I. Masters gárdáját. Az aranyérmes H2O Team keretét kizárólag marosvásárhelyi vízilabdázók alkotják, a csapatkapitány Rudnyánszky Zalán pedig elnyerte a bajnokság gólkirályi címét és megszerezte a Gruia Novac trófeát.
„Igazából ezt a csapatot kevesebb mint egy éve állítottuk össze és azóta készül Cristian Iordache irányításával, aki kiváló felnőtt vízilabdaedző.
– fejtette ki a Székely Sport érdeklődésére Bartalis Károly, a Marosvásárhelyi H2O Team elnöke.
Hozzátette, hogy nem volt könnyű a bajnoki szezon számukra, hiszen nagyrészt fiatal, 15, 16 és 17 éves játékosokkal indultak, a legidősebb vízilabdázó pedig 27 esztendős volt.
„Ez a siker a városnak az érdeme, mivel minden klubtól érkeztek játékosok, és úgy alakult ki a keret. Azt lehet mondani, hogy ez a város csapata.
– jegyezte meg az úszóedzőként is tevékenykedő szakember.
A marosvásárhelyi H2O Team klub nagyon régóta nem szerepelt az élvonalban, utoljára még Bartalis Károly idejében, a 80-as években játszott a férfi A divízióban, és negyven év után tér vissza a legjobbak közé. A városnak viszont öt évvel ezelőtt volt utoljára csapata a Szuperligában, a VSK kötelékében alig egy szezont töltött az elitben.
Bartalis Károly elárulta, hogy az élvonalban való indulásuk nem kérdéses, mert már egy éve beszélgetéseket folytatnak a Városi Sportklub vezetőivel, és
vannak ígéretek arra vonatkozóan, hogy átveszik a csapatot, így papíron is a város együttese lesznek, ha minden jól megy, a következő szezont a VSK színeiben fogják kezdeni.
„A valóság az, hogy amikor a másodosztályból felkerülsz az élvonalba, természetesen jóval nagyobb összegekben kell gondolkodni. Jelenleg a részvételhez szükséges anyagi rész még nincs biztosítva, de ha sikerül ezt megoldani, akkor nyugodtan indulhatunk a Szuperligában, ahol van két olyan csapat, amelyeket igazából meg tudnánk verni, így startból már nem lennénk utolsók” – mutatott rá a klubelnök.
Megtudtuk, hogy a keretet az élvonalban is a feljutást kiharcoló helyi vízilabdázók fogják alkotni, nem akarnak idegenlégióst hozni, céljuk ezzel a csapattal minél fennebb jutni.
Az utánpótlás is biztosított, a városban ugyanis a H2O Team mellett az Aqua Sport, a Partizan és a Marco Polo kluboknál tehetséges gyerekek nevelkednek, és egy ideig, néhány évig biztosan fenn tudnák tartani az együttest.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!