A marosvásárhelyi és buzăui származású asztaliteniszezők sorra múlták felül a német bajnokokat, Patrick Franziska és Petrissa Solja, illetve Dang Qiu és Nina Mittelham párosát, ezzel bejutottak az elődöntőbe, egyben biztosak voltak az éremszerzésben. A legjobb négy között a világelső taiwani páros, Cseng I-Csing és Lin Yun-Ju volt az ellenfelük, akikkel szemben 3–0 arányban maradtak alul, így a harmadik helyen végeztek.
Az egyéni küzdelemben a Bukaresti CSA Steaua leigazolt sportolója a nyolcaddöntőig jutott, míg női párosban Sofia Polcanova oldalán a második körben búcsúzott. Szőcs Bernadette osztrák társával két héttel ezelőtt bronzérmes volt szintén Ázsiában a Singapore Smash 2022 versenyen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!