A Román Vízilabda-szövetség (FR Polo) a napokban készítette el a bajnoki menetrendet a részt vevő kilenc együttesnek. Eszerint a marosvásárhelyi csapat idegenben mutatkozik be a Szuperligában, szombaton és vasárnap két mérkőzést játszik az Aradi AMEFA ellen, amely az előző idényben a hatodik helyen végzett.
Ezt követően ismét vendégekként szállnak medencébe a VSK vízilabdázói a Bajnokok Ligájában érdekelt Brassói Corona otthonában.
A sportág iránt érdeklődő marosvásárhelyi szurkolók október 27-én és 28-án nézhetik a VSK csapatát. Ekkor játssza ugyanis első hazai mérkőzéseit az újonc, ellenfele az előző bajnokságban utolsó helyen végzett Nagyváradi Crișul lesz.
A folytatásban a Bukaresti Dinamóval, a Kolozsvári Polival, majd a korábbi bajnok Nagyváradi VSK-val találkozik. Az odavágókat hazai meccsekkel zárja a vásárhelyi együttes, előbb december 8-án és 9-én a címvédő Bukaresti Steauával mérkőzik meg, majd egy újabb fővárosi csapat, a Rapid lesz az ellenfél.
A menetrend szerint a visszavágó-sorozat február elején kezdődik, és április első feléig tart. Az összesen tizenhat fordulós (a csapatok négyszer játszanak egymással) alapszakasz lejártával az első négy helyezett bejut a felsőházi rájátszásba, és tovább küzd a bajnoki címért, a többi együttes pedig az alsóházban folytatja a végső rangsor kialakításáért.
A bajnokságban részt vevő kilenc együttes a Román Kupában is megmérkőzik egymással, de ebben a sorozatban mindössze egyetlen tornán, január 18–20. között dől el a győztes kiléte.
A Marosvásárhelyi VSK csapata a bajnoki címvédő Bukaresti Steauától kölcsönkapott tartalékjátékosokra épül, akik mellett több helyi tehetséges fiatal vízilabdázó is helyet kap a keretben.
Az élvonalbeli bemutatkozásra készülő együttest a Bukarestből igazolt Andrei Eduard edző irányítja, aki úgy nyilatkozott, hogy egy versenyképes felnőttcsapat mellett idővel egy komoly utánpótlásközpontot is szeretne kiépíteni Marosvásárhelyen.
Az első idényben nincs túl nagy elvárás: néhány mérkőzést megnyerése, illetve az utolsó hely elkerülése a cél.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!