Hirdetés

Újabb rangos torna Marosvásárhelyen: úton a teniszközpont felé

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) égisze alatt rendezik meg a tornát
Fotó: Kádár Zoltán

2025. március 11., 19:40

Fél évvel a szeptemberi salakpályás verseny után Marosvásárhely ismét rangos teniszversenynek ad otthont: a W75-ös női Intaro Kupának, amelyet a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) égisze alatt rendeznek meg.

2025. március 11., 19:40

A torna főszervezője, Rózsa Róbert célja egy állandó teniszközpont létrehozása Marosvásárhelyen, amelyhez folyamatos versenyszervezés szükséges. A tervek szerint idén két M25-ös férfi tornát is lebonyolítanak, míg jövőre egy férfi Challenger-versenyt és a mostani W75-ös verseny második kiadását is szeretnék a városba hozni.

A W75 jelzés alatt a szerezhető világkupa pontok számát kell érteni, a győztes ennyivel lesz gazdagabb, ami viszont a világranglista első 200-250 versenyzője között akár 20-30 helynyi előreugrást is jelenthet, ezért lehet vonzó a top 200-as versenyzők számára is.

Hirdetés

Sztárjátékosok és helyi tehetségek

A március 9. és 16. között zajló tornán 27 ország versenyzői vesznek részt, az első kiemelt a korábbi junior Grand Slam-bajnok, ukrán Daria Snigur.

Zarina Diyas •  Fotó: Kádár Zoltán Galéria

Zarina Diyas
Fotó: Kádár Zoltán

A verseny egyik kiemelkedő résztvevője a kazah Zarina Diyas is, aki korábban a női világranglista top 50-es mezőnyébe is bekerült. Egyéniben már tornagyőzelmet is szerzett, most pedig két év kihagyás és sérülés után tér vissza a versenyzéshez, hogy ranglistapontokat gyűjtsön, így próbálja újraépíteni magát.

A torna másik figyelemre méltó szereplője a marosvásárhelyi születésű Anamaria Oana Federica, aki idén januárban a 70. volt a junior világranglistán, jelenleg a 83. helyén áll, és szabadkártyával indulhat a hazai közönség előtt.

A mindössze 17 esztendős Federica a Székely Sportnak elmondta, hogy négy éve Bukarestben él, a Steauának versenyez, de nagy örömére szolgál, hogy a rokonai, barátai előtt játszhat. Számára minden egyes ilyen lehetőség egy újabb tapasztalatszerzés a felnőttek világának megismerésében.

Anamaria Oana Federica •  Fotó: Kádár Zoltán Galéria

Anamaria Oana Federica
Fotó: Kádár Zoltán

Nemzetközi mezőny és jövőbeli tervek

Az eseményt a G. E. Palade Egyetem tenisztermében rendezik, az összdíjazás 60 ezer dollár.

A versenyt szervező Intaro jövőre a Forza teniszbázis felújítását is tervezi, amelyet Challenger-szintű versenyek lebonyolítására szeretnének alkalmassá tenni.

Emellett az utánpótlás-nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek, gyerekcsoportokat indítva, hogy biztosítsák a jövő teniszcsillagainak fejlődését.

A torna főszervezője, Rózsa Róbert (balról a második) célja egy állandó teniszközpont létrehozása Marosvásárhelyen •  Fotó: Kádár Zoltán Galéria

A torna főszervezője, Rózsa Róbert (balról a második) célja egy állandó teniszközpont létrehozása Marosvásárhelyen
Fotó: Kádár Zoltán

Rózsa Róbert főszervező elárulta, hogy a pályák méretén kell változtatni, mert jelenleg túl rövid a kifutó az alapvonalak mögött. Ugyanakkor saját lelátókat terveznek beszerezni, de tavaly például teljesen felújították a salakot.
Kolozsvár most már hagyományosan szervezi meg a női WTA 250-es tornát, amely tavaly a legjobb minősítést kapta a világon a hasonló szintű versenyek között.

Rózsa szerint épp ezt az ismertséget kell meglovagolni, a Kincses városba érkező versenyzők közül biztosan lesznek olyanok, akik szívesen jönnek a mindössze 100 km-re található újabb teniszközpontba.

A versenyre a belépés ingyenes a nézők számára, de a beléptetés érkezési sorrendben zajlik majd, a helyek függvényében.

Az eredményeket ezen az oldalon lehet követni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!