Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub idén negyedik alkalommal szervezi meg a Székely Régió Kupát, amely kezdetben háziverseny volt, az egyesület keretében sportoló gyerekek mérhették össze tudásukat, most azonban a magyar boksz legjobbjai lépnek szorítóba.
Amint hétfői sajtótájékoztatóján Huszár Árpád az EGÖSK vezetője elmondta, a december 16-17-én sorra kerülő versenyre 11 súlycsoportban zajlik majd a küzdelem, erre hívják meg a magyar válogatottakat, bajnokokat és dobogósokat. Ezek azok a súlycsoportok, ahol a gyergyószentmiklósi bokszolók is dobogóra állhattak az idei magyar bajnokságban. A magas színvonal tehát garantált, minden meccs erős ellenfelek között zajlik majd.
Az EGÖSK sportolói közül a serdülők mezőnyében (U14-es korosztály) Fazakas István, Fazakas Katalin, Búzás Róbert és Tallósi Vanessza szerepel majd a Székely Régió Kupán. A junioroknál (U16) Kozma Líviának, Sinka Botondnak, Covaci Angelonak, Benedek Péternek és Majlát Andrásnak szurkolhatnak majd a nézők, míg az Ifjúsági (U18) korosztályban Csiki Róbert és Szilágyi Arnold lép ringbe. Ők mindannyian a magyar bajnokság, magyar Utánpótlás Kupa érmesei voltak ebben az évben.
A Székely Régió Kupa műsorvezetője Takács Péter „Deze” lesz, aki a Gyergyó Open nemzetközi versenyen is jelen volt, és aki a magyar boksz hangja címet is kiérdemelte az ökölvívó szakmától. Az eseményt számos szórakoztató műsorszám is színesíti, jó kikapcsolódási lehetőséget kínál majd a nézőknek – tette hozzá le Huszár.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!