Hirdetés

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A Góbék Teqball Team klasszisjátékosai mellett számos kiemelt magyarországi sportoló is indul a versenyen
Fotó: László Ildikó

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

2025. május 07., 13:50

Hónapok óta tartó tárgyalások után kedvező döntést hozott a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ). A székelyudvarhelyi klub saját brandes, világranglistapontos nemzetközi teqballtorna szervezésére kapott engedélyt.

A verseny a Góbék Teqball Tournament néven veszi kezdetét, június 20. és 22. között a Rákóczi Centerben rendezik a küzdelmeket.

Hirdetés

A városi sportcsarnok nem alkalmas arra, hogy négy, öt, vagy hat pályát alakítsanak ki, legfeljebb a döntők helyszíne lehet, így közel kétezer néző befogadására alkalmas.

„A tavaly novemberi telt házas tornánk után arra gondoltunk, hogy a székelyföldi régióban minél több nagyobb és színvonalas versenyt szervezzünk. A jövőre nézve egy tágabb erdélyi térségről is beszélhetünk, ahol szeretnénk szintén megjelenni a sportággal és nemzetközi tornákkal.

Remélem, hogy a mostani csak a kezdete ennek a folyamatnak, ami tervbe van véve a következő három-öt évre”

– nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére Ilyés Szabolcs, a Góbék Teqball Team csapatvezetője.

Ilyés Szabolcs kiemelte, hogy a tavalyi és az idei évek eredményei alapján a Góbék TT jelenleg a világ első számú teqballklubja •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Ilyés Szabolcs kiemelte, hogy a tavalyi és az idei évek eredményei alapján a Góbék TT jelenleg a világ első számú teqballklubja
Fotó: Borbély Fanni

Kiemelte, hogy a tavalyi és az idei évek eredményei alapján a Góbék TT jelenleg a világ első számú teqballklubja.

A 2025-ös szezonban az eddigi öt nemzetközi versenyről egy-két elsőséggel, de előfordult, hogy négy aranyéremmel tértek haza.

Ilyés Szabolcs ismertette, földrajzilag szerencsés helyzetben vannak, így Európából a legjobb mezőny gyűl össze, a házigazda székelyudvarhelyi klub klasszisjátékosai, a világelső Györgydeák Apor és a lengyel Marek Pokwap, valamint Barabási Kinga mellett többet között Magyarországról számos kiemelt játékos érkezik, valamint az szerbek is képviseltetik magukat.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Folyamatosak a megkeresések a játékosok részéről, ismerik a Góbék Teqball Teamet és a szakmai munkánkat.

Legalább olyan éles és nívós tornára van kilátás, mint tavaly novemberben. Úgy gondolom, hogy mind szakmailag, mind a támogatói és a partneri körünket nézve az egyik legsikeresebb tornát tudjuk idén is megszervezni”

– vetítette előre a csapatvezető a Székely Sportnak.

Emellett szintén Székelyudvarhelyen szervezik immár második alkalommal a következő nagy nemzetközi tornát, a szóban forgó Challenger Teqball League-sorozatban, ami augusztus 29. és 31. között zajlik majd, ugyancsak a Rákóczi Centerben. Ez a viadal tavaly még csak öt állomásos volt, idén viszont már tizenegy helyszínnel bővült.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Korábban tervben volt a nagyobb kaliberű World Series verseny megszervezése is, de Ilyés Szabolcs elmondása szerint idén erről lemondtak.

Helyette viszont megkapták a saját brandes torna rendezési jogát, jelenleg erre koncentrálnak. Jövőben azonban mindenképpen meg akarják valósítani, méghozzá szabadtéren, a székely anyaváros történelmi központjában adnának otthont az eseménynek.

Egyébként, a Góbék Teqball Team sportolói ezen a héten csütörtöktől szombatig újabb kiemelt tornán vesznek részt, a Challenger Teqball League-sorozatban a dániai Grindstedben, ahol Ilyés Szabolcs, Györgydeák Apor, Marek Pokwap és Barabási Kinga mind a négy kategóriában (férfi és női egyéni, férfi páros és vegyespáros) érdekelt lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!