A szám világcsúcstartója (1:50.34), egyben olimpiai és világbajnoka kiváló, 1:52.01 perces idővel csapott célba, míg honfitársa óriási egyéni csúccsal, 1:54.78 perccel zárt.
Milák önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban.
A Honvéd 22 éves klasszisa magasan a legjobb idővel várta a finálét, míg klubtársa az előfutamban, majd az elődöntőben is élete legjobbját (1:55.36) úszva negyedikként kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.
A rajt után szinte azonnal egyértelművé vált, hogy Milákot senki sem szoríthatja meg, csak az óra volt az ellenfele.
Végül minden idők nyolcadik legjobb idejével nyert. Márton eközben óriási hajrával az olasz Alberto Razzetti megelőzve gyűjtötte be pályafutása eddigi legnagyobb sikerét.
Milák korábban a 4x200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.
Frissítés
Sebestyén Dalma hetedik, Hosszú Katinka pedig nyolcadik helyen végzett 200 méter vegyesen. A háromszoros olimpiai bajnok 2:14.37 perces idővel ért célba, a szám másik magyar versenyzője, Sebestyén Dalma 2:13.45-tel zárt. Az elődöntőben Hosszú a harmadik, Sebestyén pedig a nyolcadik időt érte el, az azonban hamar kiderült, hogy előbbi megközelíteni se tudja egy nappal korábbi teljesítményét, így a dobogóért folytatott harcban egyik magyar sem lesz érintett. Hosszú közel két másodperccel maradt el hétfői idejétől, így még honfitársa is előtte végzett. A számot végül címét megvédve az izraeli Anastasya Gorbenko nyerte 2:10.92 perces idővel.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!