Székely Lídia az összetett második helyén végzett a maratoni távon (43 km, 1900 méter szintkülönbség). Neki
ez volt az élete első maratonja, és nagy teljesítményt ért el, amely motivációt jelent a jövőre nézve.
„Mivel az első maratonom volt, ezért úgy terveztem, hogy olyan tempóban kezdek, amit végig tudok tartani, és ezt sikerült is kivitelezni. Végig jól éreztem magam, útközben sokat számított az emberek biztatása.
– mondta Székely Lídia.
Szabó Zoltán a harmadik helyen ért célba az 50 év felettiek kategóriájában a maratoni távon. Elmondása szerint csodálatos verseny volt, remek szervezéssel – jövőre újra visszatérne.
A terep érdekessége volt, hogy a félmaratoni távot kétszer kellett lefutniuk. Bár sok versenyző szerint nehézséget jelentett a verseny felénél célba érni, majd újból lefutni ugyanazt a kört, számára büszkeséget jelentett, hogy maratont futhat.
Nagy Csaba közel 400 versenyzőből a 16., kategóriájában (30–39 évesek) pedig a hatodik helyen zárt a 21 km-es félmaratoni távon. Mivel a bal térdével már hetek óta bajlódik, megpróbált alaposan bemelegíteni és óvatosan kezdeni. Jól bírta az iramot, így örül annak, hogy kezd beérni a sok edzés. Eredményével teljesen elégedett, mert nehéz volt megküzdenie a 8–9 évvel fiatalabb versenytársaival.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!