Tallósi Vanessza az U14-es korosztály 60 kg-os súlycsoportjában előbb a Craiova-i Andreea Badoi ellen lépett szorítóba, és már az első menetben kiharcolta a győzelmet.
A döntőben a Bukaresti Dinamo sportolója, Izabela Dabu várt rá. Itt sem volt kiegyensúlyozott a mérkőzés, a játékvezető a második menetben vetett véget az összecsapásnak, és egyben Tallósi Vanessza győzelmét hirdette ki. Ezzel a gyergyószentmiklósi egyesületnél fejlődő lány megvédte a romániai bajnoki címét.
Emellett pedig magyar bajnok is, és nemrégiben az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.
„Látható, folyamatosan, szépen fejlődik, eredményei magukért beszélnek. Jól halad az úton, a még magasabb célok felé. A győzelemnek természetesen örülünk, de sokkal fontosabb, hogy az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolói Magyarország mellett Romániában is jelen lehetnek a fontosabb versenyeken. Ez egy plusz lehetőség a tapasztalatszerzésre, fejlődésre, ami a nemzetközi megmérettetéseken kamatozni fog majd. Tehát amikor nincs átfedés a két ország versenyei között, igyekszünk majd minden ilyen viadalon részt venni" – mutat rá Huszár Árpád vezetőedző.
Az EGÖSK csapata egyébként a versennyel párhuzamosan tengerparti edzőtáborozáson vett részt, ahol a romániai válogatott sportolóival vívtak tesztmeccseket.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!