A hírt közösségi oldalán tette közzé a csíki futsalklub. „Fiatal, tehetséges székely játékost igazolt csapatunk. A 22 éves Hadnagy István az FK Székelyudvarhely saját neveltetésű játékosa, aki korábban az U19-es együttes húzóembere volt.
– olvasható az Imperial Wet közleményében.
A csíkiaknál ez a harmadik igazolás idén nyáron, korábban a brassói Adrian Pânzaru és a brazil Sávio Valadares érkezését jelentették be. Mindketten román válogatottak, Valadares román állampolgár is, így nem számít idegenlégiósnak.
Nagy tapasztalattal rendelkező szakember érkezik a Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó együttesének élére, a román bajnokcsapat vezetőedzői tisztségét Sito Rivera veszi át. A spanyol edző négy évig a román, és ugyancsak négy évig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.
Augusztus közepén az Imperial Wet Román Szuperkupa-döntőt játszik a Dunărea Călărași ellen, majd augusztus végén Görögországba utazik.
Görbe Walter csapattulajdonos együttese a BL-selejtezőben lesz érdekelt, ahol a csíkiak a AEK Futsal Club, a svájci Futsal Minerva és az ír bajnok Blue Magic FC Dublin ellen lépnek majd pályára. A csoportból csak az első helyezett jut tovább.
A nemzetközi szabályok szerint tilos névadó szponzort megjelentetni a csapatok nevében, azért az Imperial Wet a nemzetközi kupasorozatban a Futsal Klub Csíkszereda néven szerepel.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!