A konstancai csapattal az idei bajnokságban már kétszer játszott az ISK-FSK, az őszi fordulóban a tengerpartiak 5–1-re nyertek, míg a tavaszi visszavágókon 5–3-as udvarhelyi siker született.
A Fejér-Konnert András, György István, Kádár Tibor és Tamás Szabolcs alkotta ISK-FSK idén a rájátszás elődöntőjében emlékezetes mérkőzéseken búcsúztatta a jó erőkből álló Aradi VSK-t, így bejutott az ország legjobb nyolc együttesét felvonultató Szuperligába.
Magabiztos, kettős győzelemmel léptek túl a Buzăui CSM-en a konstancaiak az elődöntőben. A tengerparti csapat tagjai között található a világ egyik legjobb ifjúsági játékosa, Cristian Pletea, aki jelenleg hetedik a korosztályos világranglistán, vezeti az európai ifjúsági, a román ifjúsági és felnőtt ranglistát, többszörös korosztályos Európa- és román bajnok.
A konstancai csapatnak tagja az országos ranglistán 20., korábbi román bajnok Cristian Grigore, aki az ISK-FSK játékosával, Kádár Tiborral párost alkotva többször is dobogón végzett a különböző ifjúsági bajnokságokban. Szintén a Top Star tagja a bolgár bajnok Deniszlav Kodzsabasev, illetve Antonio Pletea és Alexandru Chiriță.
A két együttes vezetőségének közös döntése szerint egy mérkőzést játszanak, nem rendeznek visszavágót.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!