A Tusványoson idén is nagy szerepet kap a sport. A különféle panelbeszélgetések résztvevője lesz a téli olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang edzőjükkel, Bánhidi Ákossal, aztán Vincze Ottó és Görbicz Anita. A Puskás Ferenc-sátorban mindennap lesz sportos beszélgetés Mocsai Lajossal, Bozsik Péterrel, Nagy Lászlóval, Diószegi Lászlóval, Szondy Zoltánnal, Takács Mihállyal.
Az idei program egyik szenzációjának ígérkezik Dárdai Pál részvétele – adta hírül a Nemzeti Sport.
A Hertha BSC korábbi klubrekorder játékosának, majd vezetőedzőjének, a magyarok körében határtalanul népszerű korábbi szövetségi kapitánynak ez az első erdélyi útja, dacára annak, hogy korábban több interjúban beszélt székely felmenőiről.
Dárdai Pál meghívásának ötletét Világi Oszkár vetette fel. A felvidéki DAC tulajdonosa régi táborozó Tusványoson, kettejük izgalmasnak ígérkező beszélgetését július 26-án pénteken délelőtt 11 órától a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György moderálja a tábor – a nagyszínpadot kivéve – legnagyobb rendezvényhelyszínén, a MIT sátorban.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!