Az orvosi stáb javaslatára ebben a hónapban visszavonták a világranglista-vezető székely sportoló nevezését a kisebb kategóriájú varsói és vilniusi tornákról – számolt be a döntésről közösségi oldalán a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team.
Mint rámutattak, Györgydeák Apor az év első hét hónapjában nyolc nemzetközi és egy hazai versenyen vett részt, és összességében több mint 130 hivatalos meccset kellett megvívnia.
Egy kivétellel mindenhol 2-3 kategóriában a lehető legtöbb mérkőzést játszotta, 16 arany-, 1 ezüst- és két bronzérem mellett egy ötödik helyet szerzett.
„A túlterhelés végett a következő két hétben olyan regeneráló kezeléseken esik át világ- és Európa-bajnok teqerünk, amelyek segítségével az év eddigi legfontosabb versenyén, a szeptember 20-22. között zajló pekingi World Series-en remélhetőleg kipihenten és felfrissülve tud harcba szállni ismét az egyéni és a vegyes páros aranyéremért is” – fogalmaztak a közleményben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!