A népes versenyen 105 ország, mintegy 1861 versenyzője mérettette meg magát. Török Panka a kadet korosztály -54 kg-ok kategóriájában képviselte Magyarországot.
A fiatal sportoló először venezuelai ellenfelével nézett szembe, aki ellen vesztésre állt. A meccs hajrájában azonban a dél-amerikai lányt leléptették, mivel többször is elhagyta a küzdőteret, ezzel Panka menetelhetett tovább. Ezt követően a székely karatésnak sikerült legyőznie luxemburgi, majd iráni ellenfelét is.
A sikeres párharcokat követően, a Sport-All versenyzője a legjobb négy között küzdhetett. A török Kilic Buse kétszeres Eb-érmes és Youth League-győztes volt Panka ellenfele, akivel a döntetlent követően az öt bíró 3:2 arányban a hazai versenyzőt hozta ki győztesnek.
„Nagyon bosszantó és szubjektív döntés volt, de innen kellett tovább menetelni” – nyilatkozta Vass Hunor, a Sport-All karate szakosztályának az edzője.
Mivel a török versenyző bejutott a döntőbe – amit utólag meg is nyert –, így a sepsiszentgyörgyi lánynak lehetősége maradt tovább bizonyítani vigaszágon.
A bronzéremért zajló mérkőzésen az egyiptomi Elsayed Jana Hazem ellen 5:0 arányban maradt alul, ezzel Panka élete első WKF világbajnokságán az előkelő 7. helyen végzett.
„Azt gondolom edzőjeként, hogy annak ellenére, hogy nem utaztam ki versenyzőmmel, mint ő, mint pedig az őt körülvevő edzői csapat nagyszerű munkát végeztek. Panka egy 14 éves lány, akinek még szűk két éve van ebben a korosztályban. Az elért eredményeket biztatónak tartom ahhoz, hogy akár a következő versenyeken majd dobogóra is állhasson” – jegyezte meg Vass Hunor.
A magyar küldöttség egy ezüst- és egy bronzéremmel, illetve három hetedik és egy 9. helyezéssel tért haza a világbajnokságról.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!