A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint – ahogy azt a NOB már a múlt héten jelezte – az eddig megszerzett kvóták megmaradnak, a további helyekért pedig legkésőbb 2021. június 29-ig lehet küzdeni.
A sportágspecifikus kvalifikációs szabályzatok átdolgozása a nemzetközi sportági szövetségek feladata. Ezeket a NOB jóváhagyása után előreláthatólag idén április vagy május folyamán hozzák nyilvánosságra. A MOB híre szerint a NOB arra buzdítja a nemzetközi szövetségeket, hogy az új kvalifikációs rendszerük az eredetit vegye alapul, így például az elmaradt kvótát osztó eseményeket ugyanolyan számú eseménnyel pótolja, amennyiben lehetséges.
Az idei olimpiát múlt kedden halasztották el, ezen a hétfőn pedig a NOB bejelentette, hogy az eredetileg tervezettnél szinte pontosan egy évvel később, 2021. július 23. és augusztus 8. között kerül sor a tokiói játékokra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!