Tófalvi Éva volt a hargitafürdői sífutóverseny egyik főszervezője, a biatlonban hat téli olimpián induló biatlonista egykori edzőjével, Márton Simonnal koordinálta a szervezőbizottságot.
A hargitafürdői biatlonpályán lezajlott sífutó megmérettetésen 150 sportoló vett részt, a legfiatalabb alig öt esztendős, a legidősebb pedig 83 éves volt.
Minden részvevő emlékoklevelet, emlékérmet és a ajándékcsomagot kapott, a dobogósok pedig serlegeket és érmeket. „A kicsik példaképe Tófalvi Éva volt, az ő eredményeit szeretnék túlszárnyalni” – hangzott el a versenyen.
A korcsoportonkénti díjazottak
2016-ban és később született gyerekek korosztálya: 1. Fórika Kitti, 2. Hajdú Ilona, 3. Abos Eszter.
2015–2013-as korosztály: 1. Romfeld Villő, 2. Nagy-Menyhárt Noémi, 3. Jánosi Edina, illetve 1. Hajdú Gábor, 2. Abos Bence, 3.Tóth Máté.
2012–2010-as korosztály: 1. Tódor Alexandra, 2. Romfeld Fanni, 3. Pályi Krisztina, illetve 1. Bíró Magor, 2. Gál Gergő, 3.Kelemen Ákos.
2009–2007-es korosztály: 1. Páll Boglárka, 2. Tamás Boróka, 3. Kelemen Boglárka, illetve 1. Németh Attila, 2. Gyulai Érik, 3. Marton Márk.
2006–2004-es korosztály: 1.Gábor Katalin, illetve 1.Pál Gábor, 2. Köllő Koppány, 3. Abos Zalán.
2003–1991-es korosztály: 1. Tamîrjan Róbert.
1990–1971-es korosztály: 1. Ureche Mihaela, 2. Pályi Enikő, illetve 1. Becze Szilveszter, 2. Ureche Ioan, 3. István Endre.
1970–1951-es korosztály: 1. Domokos Anna, 2. Ferencz Jozefa, illetve 1. Gegő Mihály, 2. Fodor Imre, 3. Imre István
1950–1941-es korosztály: 1. Molnár János
1941 előtt születettek: 1. Borbáth István Ágoston.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!