A legkiemelkedőbb teljesítményt a Marosvásárhelyi VSK színeiben Daniel Nicușan nyújtotta, két versenyszámban, 50 m mellen és 100 vegyesen országos bajnoki címet szerzett, valamint 200 mellen ezüstérmet nyert.
Nicușan 50 m mellen kétszer megdöntötte az országos csúcsot, az előfutamban és a döntőben is. Az új rekord 00:26.69, az eddigi csúcstartó Dragoș Agache volt 00:27.39-es idővel, amit még 2010-ben úszott.
Ez a kiváló időeredmény sem volt elég arra, hogy a VSK versenyzője kijusson a jövő hónapban Budapesten rendezendő rövidpályás világbajnokságra, 12 századmásodperccel maradt el a 00:26.57-es szintidőtől.
A 23 éves marosvásárhelyi úszó 100 m mellen is új országos csúcsot ért el, és 100 m vegyesen is az első helyen kvalifikálta magát a döntőbe. Mivel utóbbi próbában közelebb állt a vb-re való kijutáshoz, ezért visszalépett a 100 mell döntőjétől. Magabiztosan szerezte meg az első helyet 100 vegyesen, de
hasonló volt a forgatókönyv, mint 50 mellen, ezúttal 28 századmásodperccel ismét lemaradt a világbajnoki szintidőtől.
A VSK további versenyzői közül az ifjúságiaknál Koncz Nimród aranyérmet szerzett 200 m pillangón, a teljesítménye a negyedik helynek felelt meg a felnőttek között. A 18 éves sportoló ugyancsak a negyedik lett 400 m vegyesen a felnőtt és az ifjúsági kategóriában egyaránt, valamint 6. helyen ért célba 200 m háton.
A junioroknál Selyem Tamás bronzérmet nyert 200 m mellen, és a negyedikként zárt 400 m vegyesen. Szintén ebben a korosztályban Szentgyörgyi Henrietta hetedik helyezést ért el 400 m vegyesen, valamint nyolcadik lett 200 m háton.
Az Ilfov megyei megmérettetésen a Marosvásárhelyi ISK úszói két dobogós helyet szereztek, a junior kategóriában a 16 éves Sántha Nóra 50 m gyorson és 100 pillangón egyaránt bronzérmet nyert. Emellett három versenyszámban is, 50 m mellen, háton és pillangón a negyedik lett. A kisebbek korosztályában Nagy Vivienne három ötödik (50 m, 100 m és 200 m mell), Feiffer Hunor egy ötödik (400 m vegyes), egy hatodik (200 m vegyes) és egy hetedik (100 m vegyes) helyet tudhat magáénak.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!