Hirdetés

Többet érdemelt volna a magyar válogatott a sakkolimpián

A székelyudvarhelyi születésű Lázárné Vajda Szidónia nemzetközi mester (balra) és a grúz származású, spanyol Ann Matnadze Bujiashvili elleni mérkőzésen a 45. sakkolimpia tizenegyedik fordulójában
Fotó: MTI/ Illyés Tibor

2024. szeptember 23., 12:05

A budapesti sakkolimpia utolsó partijának befejezését követően eldőlt, hogy a legjobb magyar férfi csapat 11., míg a női 14. lett. A romániai válogatottak a 17. és a 28. helyeken végeztek. A sakkolimpiát mindkét nemnél India nyerte.

2024. szeptember 23., 12:05

A nyílt szekcióban a legjobb, előzetesen kilencedikként rangsorolt magyar egység 16 ponttal zárt, és a 7-13. helyen állók között az úgynevezett Sonnborn-Berger pontszámítás döntött, amely azt veszi figyelembe, melyik csapat ért el erősebb ellenféllel szemben jobb eredményt. Ez alapján a magyarok összesítésben a 11. helyen végeztek.

„Szakmailag elégedett vagyok, mert mindenki kihozta magából a maximumot. Sikerült bizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozunk. Persze, a végeredmény végül némi csalódást jelent.

A válogatott végig a torna élmezőnyében harcolt és hajszálon múlt, hogy nagyszerű helyett fantasztikus legyen ez az olimpiai szereplés. A mutatott teljesítmény alapján többet érdemelt volna ez a csapat”

– értékelt az MTI-nek Ács Péter szövetségi kapitány.

Hirdetés

A nőknél az elrontott befejezés ellenére elégedetten értékelt Fodor Tamás szövetségi kapitány. Úgy vélte, összességében jó teljesítményt nyújtott a csapata, amely a kiemelési számának megfelelő 14. helyen zárt 15 ponttal.

A magyar női csapat utolsó, spanyolok elleni találkozóján a becsület fél pontját a székelyudvarhelyi születésű Lázárné Varga Szidónia vívta ki, de a csapat így is kicsúszott a legjobb tízből a vereség miatt.

Az aranyérmet a férfi nyílt versenyben és a nőknél is India szerezte meg. A romániai férfi válogatott a 17. helyen végzett, a női pedig a 28. lett. A svájci rendszerű, 11 fordulós sakkolimpián a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat ült asztalhoz.

Sakkolimpia, Budapest, 11. (utolsó) forduló:

Férfiak:

Spanyolország–Magyarország 2:2, Magyarország B–Fülöp-szigetek 3:1, Magyarország U25–Ausztria 1.5:2.5 és Románia–Moldova Köztársaság 2:2.
A végeredmény: 1. India 21 pont, 2. Egyesült Államok 17 (395), 3. Üzbegisztán 17 (387), ... 11. Magyarország 16, ... 17. Románia 15 ... 33. Magyarország B 14, ... 64. Magyarország U25-ös csapat 12.

Nők:

Magyarország–Spanyolország 0.5:3.5, Magyarország U25–Magyarország B csapata 0.5:3.5 és Ukrajna–Románia 3.5:0.5.
A végeredmény: 1. India 19, 2. Kazahsztán 18, 3. Egyesült Államok 17, ... 14. Magyarország 15 ... 28. Románia 14 ... 29. Magyarország B 14, ... 65. Magyarország U25-ös csapat 12.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!