Május 9-én a fiatal úszóké lesz a főszerep a Csíki Csobbanó uszodában: a 4Seasons Sportklub megrendezi az ötödik kiírásához érkezett 4Seasons Kupa nemzetközi úszóversenyt. A szervezők tájékoztatása szerint a viadalra 338 versenyző nevezett 18 romániai klubból, valamint egy moldovai egyesületből, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a csíkszeredai esemény az elmúlt években a térség egyik meghatározó utánpótlás-úszóversenyévé nőtte ki magát.
A megmérettetésre a 2010. december 31. után született gyermekek nevezhettek. A házigazda várost két klub képviseli: a 4Seasons Sportklub színeiben 28, míg a VSK Csíkszereda csapatából 25 sportoló áll rajthoz. A verseny célja az úszás népszerűsítése, a gyermekek bevonása a sportágba, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás számára.
A programban az utánpótlás különböző korosztályainak egyéni és váltószámai szerepelnek.
A legkisebbek – a 2019-ben vagy később született gyermekek – 50 méteres hát-, mell- és gyorsúszásban versenyeznek, míg az „idősebbek” számára pillangóúszó számok és 100 méteres vegyesúszás is helyet kapott a programban.
Látványosnak ígérkeznek a váltóversenyek is: a kisebbek 4×25 méteres gyorsváltóban indulnak, a nagyobbak pedig vegyes váltókban mérik össze tudásukat. A csapatok fiú–lány vegyes összeállításban szerepelnek, ami külön színt ad a versenynek. A legjobbak minden versenyszámban érem- és oklevéldíjazásban részesülnek.
A 4Seasons Kupa évről évre egyre több klubot és sportolót mozgat meg, így a csíkszeredai viadal nemcsak sportesemény, hanem fontos találkozási pontja is az erdélyi és romániai utánpótlásúszásnak.
Bővebb információk a versenyről a szervező klub közösségi oldalán olvashatók.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!