Az eseményen összesen 745 karatéka lépett tatamira, ebből tizennégyen az MTK Budapest sepsiszentgyörgyi műhelyét képviselték mind egyéni, mind csapat kategóriában. A fiatal sportolókat Virág András edző készítette fel, ráadásul kivétel nélkül mindenkinek sikerült dobogós helyezést elérnie, így összesen 7 arany-, 3 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek Nicosiában.
„Egy nagyon szépen megszervezett, jó hangulatú verseny volt, ahol a bíráskodás is korrekten zajlott. Sportolóink számára egy nagyszerű gyakorlási lehetőség volt ez a soron következő tétversenyek előkészületeként” – nyilatkozta Virág András.
Nem állnak le a fiatal karatékák, ugyanis legközelebb Pozsonyban lépnek tatamira március 15–17. között a Slovakia Grand Prix-n. Ez egyben kvalifikációs verseny is a 2024-es korosztályos világbajnokságra.
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!