A népes marosvásárhelyi csapatot felkészítő Maria Popovici és Ioana Boantă edzők tanítványai remek teljesítményt nyújtottak a tornán. Noha országos bajnoki címet nem sikerült nyerniük, nyolc ezüst- és három bronzérmet, illetve további előkelő helyezéseket szereztek.
A legeredményesebb marosvásárhelyi versenyző a felnőtteknél Jakab Anikó volt, aki öt ezüstérem tulajdonosa, mellette Diana Pasca két harmadik, egy negyedik és két ötödik helyet ért el.
Ugyancsak két ezüstérmet szerzett a gyerekeknél Gyarmati Anna, aki még egy harmadik hellyel is gazdagodott. Az utolsó ezüstérmet csapatban, Bianca Bărăian, Elekes Orsolya, Gyarmati Anna, Madarász Kinga, Nagy Lenke, Szász Denissa és Hegyi Barbara összeállításban szerezték a marosvásárhelyiek, akik emellett még egy ötödik helyet is elértek, akárcsak a másik együttes Neuhart Kinga, Elena Ograran, Sorban Orsolya, Gyarmati Anna, Catinca Pastia és Tövissi Rebeka felállásban.
Szintén jó eredményekkel fejezte be a versenyt az ifjúságiaknál Tövissi Rebeka, aki két negyedik és egy hetedik helyet szerzett, valamint Catinca Pastia, aki a hatodik és a hetedik helyen végzett.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!