A világ leghíresebb teniszpárosa először játszik Romániában, a bemutatóra június 15-én 18 órától kerül sor a BT Arénában. A szervezők közleményükben megjegyezték, hogy Agassi és Graf két másik különleges meghívottal mérkőzik meg, akiknek nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák.
„A Sportfesztivál ötödik kiadását a közönségünkkel, a romániai sportkedvelőkkel szeretnénk ünnepelni. Az idei rendezvény az eddigi legnagyobb. Két olyan játékos lép pályára, akik együtt 30 Grand Slam-címet nyertek, és mindketten olyan rekordokat állítottak fel, amelyeket nehéz elérni: Andre Agassi és Steffi Graf. Ez a kiadás felejthetetlen lesz. Magsara tettük a lécet, de a romániai közönség megérdemli a lehetőséget, hogy láthassa a sportág legendáit” – nyilatkozta Patrick Ciorcila, a Sportfesztivál egyik alapítója.
A gálamérkőzésre az első ezer jegyet kedvezményes áron lehet megvásárolni az entertix.ro oldalon, az első és második kategóriás belépők 180, illetve 120 lejbe kerülnek.
Andre Agassi nyolc Grand Slam-győzelmet tudhat magáénak, ő az első játékos, akinek sikerült a Golden Slam, azaz az összes Grand Slam-tornát és az olimpiai aranyérmet is megnyerte ugyanabban az évben, valamint az egyetlen, aki karrierje során Super Slamet nyert, az összes Grand Slam-tornát, valamint az olimpiai aranyérmet és az ATP Finalst is elhódította ugyanabban az évben. Emellett 17 Masters-címet szerzett, és 1990-ben, 1992-ben és 1995-ben tagja volt a Davis Kupa-győztes amerikai csapatnak.
Agassi 1995-ben lett először világelső, majd 1999-ben visszatért az első helyre, és a következő négy évben karrierje legsikeresebb időszakát élte. 2006-ban hivatalosan is visszavonult a tenisztől.
Steffi Graf összesen 22 Grand Slam-címet szerzett, beleértve a négy nagy torna mindegyikét. A Golden Slamet 1988-ban érte el, amikor megnyerte mind a négy Grand Slam-tornát és az olimpiai aranyérmet ugyanabban az évben. Steffi Graf 1999-ben vonult vissza a tenisztől, miután 377 héten át rekord hosszú ideig vezette a WTA-ranglistát.
A Sportfesztivál Románia legnagyobb multisporteseménye. A fesztivál négy napot szentel a sportnak, beleértve többek között a bemutató rendezvényeket, a szuperbajnokok találkozóját a szurkolókkal, a különböző versenyeket és a sportklubok felvonulását.
Az elmúlt években a román labdarúgás aranygenerációjának tagjai, Gheorghe Hagi és Gheorghe Popescu és az FC Barcelona legendái, valamint Simona Halep és Adrian Mutu is részt vettek a kolozsvári Sportfesztivál gálamérkőzésein.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!