Bukarestben rendezték meg múlt hét végén az ifjúsági 1-es korosztályú atléták országos versenyét. A megmérettetésen a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub két sportolója, Bálint Noémi és Telekfalvi Krisztina is vett részt, előbbi a 100 méteres gátfutásnál és a távolugrásnál, utóbbi pedig 1500 m, illetve 3000 méteres síkfutásnál állt rajthoz.
Jakócs Zoltán tanítványa, Telekfalvi Krisztina 4 perc 42.16 másodperces idejével másodikként ért célba 1500 méteren – idén ez volt az ötödik érme országos, illetve nemzetközi versenyen –, a hosszabb távon pedig 10 perc 32.44 másodperces idejével ötödik lett.
A Bartus Attila által felkészítette Bálint Noémi – aki nemrég részt vett az olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságon is – a 100 méteres gátfutás szombat délutáni döntőjében 14.95 másodperces idővel bronzérmet nyert, a távolugrásnál pedig 577 centiméterrel negyedikként zárt.
„Különösebb jelentősége nem volt ennek a versenynek (nem kellett szintidőt teljesíteniük, hogy részt vehessenek valamilyen nemzetközi versenyen – szerk. megj.), az érmekért harcoltak. Ez volt a szezonzáró verseny, a továbbiakban már csak pénzdíjas, nemzetközi tornák lesznek” – tájékoztatott Jakócs Zoltán edző, akitől azt is megtudtuk, hogy a következő idényben is mindkét versenyző az ifjúsági 1-es korosztályban szerepelhet, de nehéz lesz, ugyanis érettségi előtt állnak, ősszel kezdik el a 12. osztályt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!