A kínai szakember 2012 nyarán érkezett Magyarországra, és előbb szakmai tanácsadóként, majd a 2014-es szocsi olimpiát követően vezetőedzőként dolgozott a válogatottnál.
Kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as phjongcshangi ötkarikás aranyérmében, valamint az első egyéni olimpiai diadalban is, melyet Liu Shaoang aratott idén Pekingben.
A MOKSZ tájékoztatása szerint a szakember hazautazik Kínába, a magyar csapat új szakmai vezetője pedig az elmúlt időszakban csapatvezetőként és edzőként dolgozott Bánhidi Ákos lesz. Az edzői stáb tagja marad Jae Szu Csun dél-koreai szakember, a női csapat irányítását pedig a brit Nicholas Gooch veszi át.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!