Az együttes hetedikként zárta a három héttel ezelőtt véget ért, hazai rendezésű világbajnokságot, és az elért helyezés mellett a teljesítményével, valamint a játékával is többször csalódást okozott. A torna után Märcz Tamás jelezte, hogy vállalja a felelősséget a történtekért.
Az MVSZ honlapjának hétfői beszámolója szerint Vári Attila, a szervezet elnöke elmondta, hogy „a sportág kiemelkedően eredményes múltja és hungarikum-jellege következtében az elvárások is magasabbak, így ami más sportágakban elismerésre méltó, az a vízilabdában már magyarázkodásra adhat okot”.
A játékosként 2000-ben olimpiai bajnok, 48 éves szakember 2017-től vezette a válogatottat, amellyel tavaly, a tokiói olimpián bronzérmet szerzett. A csapat a 2017-es, budapesti rendezésű vb-n ezüstérmesként végzett, míg 2019-ben, Kvangdzsuban negyedik lett. Elmaradt a várakozásoktól a 2018-as barcelonai Európa-bajnokságon, amelyen nyolcadikként zárt, de azt követően két hónappal, Berlinben megnyerte a világkupát, valamint a 2020-as, ugyancsak budapesti kontinenstornán is élen végzett.
Az MVSZ elnöksége szerdai ülésén foglalkozik a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltésével.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!