A Tatárdomb Kupát évről-évre a Gyergyószárhegy határában zajlott tatárdombi csata emlékére szervezi meg az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub (EGÖSK). Idén a legfiatalabb korosztályok képviselői léptek ringbe:
olyan gyerekek, akik számára az esemény egyben bemutatkozási lehetőség volt, hiszen legtöbben közülük most húzhattak kesztyűt először versenykörülmények között.
Az EGÖSK gyergyószentmiklósi központjában, Hargita Megye Tanácsa támogatásával megrendezett találkozón az egyesület helyi sportolói mellett kézdivásárhelyi, lemhényi és baróti ökölvívók mérték össze tudásukat, élesben is kipróbálva magukat.
Amint Huszár Árpád, az EGÖSK vezetője a Székely Sportnak nyilatkozva elmondta, egy igazán jól sikerült, jó hangulatú rendezvény zajlott pénteken, jó alkalom volt, hogy az EGÖSK legkisebb tehetségei találkozhassanak, és az edzőtermekből kimozdulva megmutathassák a tudásukat, belekóstolva a versenyek hangulatába.
Arra számítanak, hogy ez az élmény egy nagy lökést adott a gyerekeknek, hogy a következő időszakban is örömmel sportoljanak, gyakoroljanak
A legjobb 10 év alatti ökölvívónak járó díjat Deák Dávid (Gyergyószentmiklós) kapta, míg a 10–12 éves korosztály legjobbjának Zsigmond Esztert (Lemhény) választották. Különdíjat kaptak az egyes alközpontok legügyesebb sportolói is: Erdő Attila (Barót), Mátyás Hanna (Lemhény), Kelemen Tamás (Kézdivásárhely) és Serbán Bernardin (Gyergyószentmiklós). A kupa legfiatalabb résztvevője a lányoknál Erőss Alexandra, a fiúknál pedig Erőss Hunor volt.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!