Márciusban országszerte, így Gyergyószentmiklóson is leállt a sportélet, a Gyergyói Karate Klub sem tarthatott edzéseket. Nagyon örültek, amikor május végén engedélyt kaptak, hogy ha a járványügyi feltételekkel is, de folytathatják tevékenységüket.
– hangsúlyozta Dr. Kiss Károly ötdanos JKS-karatemester, a Gyergyói Karate Klub vezetője.
Tavaly és tavalyelőtt a városban szerveztek tábort, idén azonban úgy gondolták, hogy a jelenlegi járványhelyzetben biztonságosabb a szabad levegőn, az erdőn edzeni. Így esett a választás a 4-es kilométernél található Forest Campre, ahol tizenhat, 7 és 13 év közötti gyermek öt napig edzett és kapcsolódott ki együtt. Volt erő- és futóedzés, vetélkedők, íjászat, darts, technikai edzés, este pedig közös filmnézés, társasjáték is a programban.
A járvány előtt hatvan gyerek járt edzésekre a Gyergyói Karate Klubhoz. Három gyerek- és egy felnőtt csoport van, de további jelentkezőket is várnak majd szeptembertől.
A Gyergyói Karate Klubnál van tíz olyan tehetséges gyerek, akik már versenyszinten edzenek, és Román-, illetve Európa Kupán is kiválóan szerepeltek, érmeket nyertek. Remélik, hogy ősszel ismét versenyezhetnek majd.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!