A csütörtöki játéknapon a címvédő Románia Olaszországgal találkozott a továbbjutást jelentő csoportelsőség megszerzéséért. A párharcot Szőcs Bernadette nyitotta és zárta, mindkét mérkőzését megnyerte Debora Vivarelli (3:0) és Giorgia Piccolin (3:1) ellen. A marosvásárhelyi sportoló első győzelme után az olaszok kiegyenlítettek, Elizabeta Samara meglepetésre elveszítette saját meccsét, de aztán Daniela Dodean sikerével visszavették az előnyt.
A 3–1-es győzelemmel a román együttes bejutott a negyeddöntőbe, ahol Luxemburggal játszik, a pénteken 18.30-tól rendezendő mérkőzést élőben lehet követni a Look Sport + televíziós csatornán, csakúgy, mint az egyenes kieséses összes találkozóját.
Frissítés
A román férfi válogatott is továbbjutott
Bejutott a negyeddöntőbe a román férfi asztalitenisz-válogatott is, amely Luxemburg és Finnország után Szlovéniát is legyőzte a csütörtök esti csoportrangadón. A továbbjutás az ötödik összecsapáson dőlt el, amelyen Rareș Șipoș három játszmában biztosította be a győzelmet. A fiatal játékos a párharc első mérkőzésén kikapott Darko Jorgictól, aki később Ovidiu Ionescu ellen is nyerni tudott. Utóbbi azonban a másik mérkőzését megnyerte, akárcsak az egy meccset játszott Szőcs Hunor. A legjobb nyolc között Románia pénteken 16 órától Svédországgal küzd meg.
A magyar női válogatott 3–2-re kikapott a legutóbbi Eb-n döntős portugáloktól, így a férfi együtteshez hasonlóan – amely a harmadik csoportmeccsét is elveszítette 3:1 arányban az olaszok ellen – már a csoportszakasz után véget ért számára a torna. A magyarok Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz győzelmeivel 2–1-re még vezettek, de a portugál együttes kiegyenlített, majd az ötödik, döntő összecsapáson Póta egyértelmű háromszettes vereséget szenvedett a kínai származású Jieni Shaotól.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!