Pedig minden jól indult a honosított sorral kezdő románok javára, csak Petrișor Toniță volt romániai, mellette Felipe Oliveira, Ribeiro, Savio Valadares és Paulo Ferreira alkotta a csapatot, utóbbi távoli lövése pedig a második percben megviccelte az albán válogatott kapusát, a valószínűleg ugyancsak honosított Cardoso Da Silvát.
A folytatásban is főleg az albán kapu forgott veszélyben, azért a villámgyors ellentámadásokra építő vendégek többször is közel voltak az egyenlítéshez.
A 14. perc kezdetén a második sorban pályára lépett Szőcs László gurított a hálóba a kapus mellett, a gólpasszt a Csíkszeredai Imperial Wetnél is csapattársa, Cristian Matei adta. A folytatásban az albánok ismét közel voltak a szépítéshez, gólt viszont Románia ért el, a szünet előtt Matei is feliratkozott a gólszerzők közé, Pânzaru passzát vágta a hálóba.
Úgy tűnt, hogy könnyed győzelmet arat a válogatott, a továbbjutás szempontjából többgólos sikert, ám az albánok nem így gondolták.
A második játékrészben teljesen kiegyenlített volt a csata, többször is veszélyben forgott Toniță kapuja, a 31. percben pedig részben az ő hibájából is szépített Albánia. Innen még nagyobb nyomás nehezedett a románokra, az ellenfél vészkapusos taktikára váltott,
így mindkét kapu előtt több nagy helyzet is kialakult, ám többször nem zörrentek a hálók.
Ha nehezen is, de végül behúzta a győzelmet a román válogatott, és továbbra is saját kezében van a sorsa. A csoport másik meccsén Kazahsztán simán, 5–0-ra legyőzte Hollandiát, és továbbjutott. Mivel a románok 1–1-et játszottak a hollandokkal, az utolsó fordulóban elég egy döntetlen is a kazahok ellen, hogy az elitkörbe jusson a csapat. Még egy szoros vereség is belefér, hiszen jelenleg +2-es Románia gólkülönbsége, míg az utolsó fordulóban a szívós albánokkal meccselő hollandoknak –5.
Teremlabdarúgó-világbajnokság, selejtező, 5. csoport:
Románia–Albánia 3–1 (3–0),
gólszerzők Paulo Ferreira (2.), Szőcs (14.), Matei (20.), illetve Brahimi (31.).
Hollandia–Kazahsztán 0–5 (0–2).
A csoport állása: 1. Kazahasztán 6 pont, 2. Románia 4, 3. Hollandia 1, 4. Albánia 0.
A magyar válogatott is könnyed győzelmet aratott a 4. csoport első fordulójában Olaszországban, csütörtökön 3–0-ra verte Anglia legjobbjait. Turzó József tanítványai uralták a mérkőzést, már a második percben előnybe kerültek. A magyar fiúk óval többször próbálkoztak, mint a britek, és végül háromgólos sikert arattak.
„Óriási élmény az első tétmérkőzés a futsal-válogatott kispadján. Óriásit dolgoztak a fiúk, hogy ezt az első mérkőzést kapott gól nélkül hozzuk le.
A holnapi napon nehezebb ellenfél ellen kell bizonyítanunk, és ehhez többet is kell nyújtanunk” – nyilatkozta Turzó József a futsalhungary.hu oldalnak.
A második fordulóban, pénteken 17 órakor Fehéroroszország lesz az ellenfél, míg az utolsó fordulóban, vasárnap ugyancsak 17 órakor a házigazda olaszokkal meccselnek.
4. csoport:
Magyarország–Anglia 3–0 (2–0),
gólszerzők Nagy (2.), Horváth (10.), Dróth (38.).
A Fehéroroszország–Olaszország mérkőzés 21.30-kor kezdődik.
A csoportokból az első két helyezett jut tovább a selejtező elitkörébe.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!