Egészen az elődöntőig menetelt (ezzel bebiztosította dobogós helyezését), ahol aztán 4–0-ra kikapott a dél-koreai Jiheje Jeontól, aki utólag megnyerte az aranyat. A marosvásárhelyi származású sportoló a két évvel ezelőtti, a dél-koreai Kvangdzsuban tartott Universiadén szintén bronzérmes volt, akkor a legjobb négy között a kínai Jiang Juétól kapott ki.
Ezúttal a romániai küldöttség tizenegyedik érmét nyerte a seregszemlén, ahol így három arany-, két ezüst- és hat bronzérem a „piros-sárga-kékek” mérlege. A magyar csapat tizennégy (öt arany, öt ezüst, négy bronz) érmet szerzett Tajpejben.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!